Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Sajtó - 168 Óra - Mester Ákos főszerkesztő Sajtó - 168 Óra - Mester Ákos főszerkesztő
3 cm kifutó

Sajtó - 168 Óra - Mester Ákos főszerkesztő

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1989. október 11. Mester Ákos főszerkesztő a 168 Óra című közéleti hetilap szerkesztői értekezletén. MTI Fotó: Hámor Szabolcs
Mester Ákos (Budapest, 1940. július 19.-) magyar újságíró, műsorvezető, tanár. 1964-1994 között a Magyar Rádió munkatársa volt, mint riporter, műsorvezető, szerkesztő. 1971-1994 között a 168 Óra című rádióműsor egyik alapítója, felelős szerkesztője volt, de 1994 márciusában elbocsátották. 1982-1990 között a Magyar Televízió műsorvezetője volt. 1989 óta a 168 Óra című közéleti hírlap főszerkesztője. A 168 Óra egy magyar közéleti hetilap, amelyet 1989-ben alapítottak. Jelenleg a Telegráf kiadó jelenteti meg. A lap előzménye a Magyar Rádió azonos nevű, szombatonként délután 16 órakor jelentkező másfél órás belpolitikai magazinműsora, valamint a vasárnaponként reggel 6 és fél 9 óra között sugárzott műsora volt, amelyeket Mester Ákos és Bölcs István szerkesztett abban az időszakban. A hetilap eredetileg e műsorokban elhangzottak szerkesztett változatait közölte.

Készítette: Hámor Szabolcs
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-908515
Fájlnév: F_MOR19891011008.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Mester Ákos




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

24 000 HUF
21 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
14 000 HUF
22 500 HUF
20 500 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

10 906 HUF
9 509 HUF
9 128 HUF
7 858 HUF
7 223 HUF
6 080 HUF
5 826 HUF
4 683 HUF
4 429 HUF
10 906 HUF
9 509 HUF
9 128 HUF
7 858 HUF
7 223 HUF
6 080 HUF
5 826 HUF
4 683 HUF
4 429 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Nyomtatott sajtó
Tanácskozás
Újságíró

A sorozat további képei:


Hasonló képek: