Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Belpolitika - MSZMP-SZDSZ találkozó
Budapest, 1989. március 6.
Fejti György (b3), a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagja vezetésével az MSZMP küldöttsége mellette Pál Lénárd a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagja (b4) és szemben az újonnan szerveződő Szabad Demokraták Szövetsége képviselői Kőszeg Ferenc (j2), Magyar Bálint (j3) és Szabó Miklós (j4) részvételével megbeszélést tartanak.
Kőszeg Ferenc (született 1939) szerkesztő. A Független Jogvédő Szolgálat egyik alapítója, a Szabad Kezdeményezések Hálózata egyik elindítója. 1988-99 az Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) ügyvivője.
Magyar Bálint (született 1952) szociológus. A Szabad Kezdeményezések Hálózata egyik alapítója. 1988-2009 az SZDSZ alapító tagja. Az SZDSZ elnöke (1998–2000). Többször oktatási miniszter. 2009-ben kilép a pártból.
Szabó Miklós (1935-2000) történész. 1988-ban a Szabad Kezdeményezések Hálózata, az SZDSZ alapító tagja, 1988-90 között ügyvivő.
Fejti György (született 1946) mérnök, szocialista politikus. A KISZ első titkára (1980–1984). A párt Borsod megyei első titkára (1984–1987). Az MSZMP KB titkára (1987–1989). Ő javasolta a rendszerváltás ún. kétlépcsős átmenetét 1989 elején. Nem értett egyet az MSZP létrehozásával sem, majd visszavonult a politikai élettől. Azóta sikeres vállalkozó.
Készítette: E. Várkonyi Péter
Személyek:
Szabó Miklós, Kőszeg Ferenc, Fejti György, Magyar Bálint
Tulajdonos: MTI Zrt. Fotószerkesztőség
Fájlnév: AFNYIP198903060127
Láthatóság: publikus
Technikai adatok:
Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 5622
Magasság (px): 3714
Forrás típusa: JPG
Azonosító: da4cdd42-90e3-45d9-b517-46047ecdc60f
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!