Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Színház - Selmeczi Elek: Örvény
Budapest, 1958. március 18.
Garay József Szabó István és Kun Magda Gertrud Huber szerepében Selmeczi Elek Örvény című művének próbáján. A darabot 1958. március 20-án mutatja be Kalmár András rendezésében az Állami Déryné Színház.
Garay József (Budapest, 1923. április 14. –): színész.
Állami Déryné Színház/Állami Faluszínház: egy 1951 májusában született határozat értelmében Mátrai Józsefet bízták meg az Állami Faluszínház megszervezésével, amelynek haláláig, 1957-ig igazgatója volt. A Faluszínház 1955-ben vette fel az Állami Déryné Színház nevet. 1978 nyarán az Állami Déryné Színház az addigi szervezeti formában megszűnt. Együttese az újonnan kialakított Népszínházba olvadt. Megalapításakor azt a feladatot kapta, hogy a vidéki színházak tájelőadásai által nem látogatott kisvárosok és községek színházi ellátását biztosítsa. Tizenegy kistársulatot szerveztek, amelyek ún. „tájközpontokból” ingázva járták az országot. Központi helyiségük a fővárosban – ahol bemutatót is tartottak –, többször is változott. 1951-től 1954-ig a Madách tér 6. sz. alatt, az egykori Madách Színház épületében játszottak szombaton és vasárnap. 1954–55-ben a Kölcsey u. 2. sz. alatt Jászai Mari Színház néven tartottak előadásokat, 1955-től 1957-ig pedig a Nagymező utcai volt Pódium Kabaré helyiségét vették igénybe. 1963-tól a Kulich Gyula téren, a régi Józsefvárosi Színház helyiségében tartották előadásaikat.
Készítette: Tormai Andor
Személyek:
Kun Magda, Garay József
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF__TI195803180002
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2014-12-17
Technikai adatok:
Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 3183
Magasság (px): 4376
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 93b4f46f-8823-4bd7-9685-e2ae4e272aff
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!