Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Belpolitika - Aczél György a fiatal művészek találkozóján Belpolitika - Aczél György a fiatal művészek találkozóján
3 cm kifutó

Belpolitika - Aczél György a fiatal művészek találkozóján

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1983. július 24. Aczél György, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja (k), Fejti Györgynek, a Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága (KISZ KB) első titkárának (j) és Harsányi Lászlónak, a KISZ KB osztályvezetőjének (b) társaságában a fiatal művészek találkozóján a bejáratnál. A kapu fölött a találkozó szlogenje: Alkotni születtünk. MTI Fotó: Friedmann Endre
Aczél György (született Appel Henrik, Budapest, 1917. augusztus 31. – Bécs, 1991. december 6.) kommunista politikus, a Kádár-korszakban a kulturális élet legfőbb ideológusa, irányítója. FEJTI GYÖRGY 1946-ban született politikus, majd vállalkozó. A KISZ KB első titkára volt 1982 és 1984 között, majd az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei első titkára, 1987 júniusától két évig adminisztratív, majd az új jogszabályok kidolgozásáért felelős KB-titkár, ily módon az az MSZMP első számú tárgyalója az Ellenzéki Kerekasztallal. Az ő elképzelése volt 1989 tavaszán a kétlépcsős átmenet, amely a rendszerváltás elodázására szolgált volna oly módon, hogy 1990-re az MSZMP-é legyen a parlamenti többség.

Készítette: Friedmann Endre
Tulajdonos: MTI Zrt. Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-890405
Fájlnév: F_FRI19830724057.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Aczél György, Harsányi László, Fejti György




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

32 000 HUF
27 500 HUF
24 000 HUF
20 000 HUF
17 500 HUF
14 500 HUF
29 500 HUF
25 500 HUF
22 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 954 HUF
13 319 HUF
11 795 HUF
11 795 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
9 128 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 477 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 572 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
13 954 HUF
13 319 HUF
11 795 HUF
11 795 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
9 128 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 477 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 572 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Belpolitika
Ifjúság
Ifjúsági szervezet
Találkozó
Társadalmi kérdés
Társadalmi mozgalom, társadalmi szervezet

A sorozat további képei:


Hasonló képek: