Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Közlekedés - Az észak-déli metróvonal új szakaszának avatása
Budapest, 1981. december 30.
Marjai József (b, szemüvegben) miniszterelnök-helyettes, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága (MSZMP KB) tagja, Szépvölgyi Zoltán (b2), a Fővárosi Tanács elnöke és Ábrahám Kálmán építésügyi és városfejlesztési miniszter (j4) társaságában az észak-déli metró új, két és fél kilométeres szakaszának átadási ünnepségén, az Élmunkás téri (1989 után: Lehel téri) metróállomáson. A kép jobb szélén az átvágott szalagot és az átvágásra szolgáló ollót tartó hölgy BKV-s díszegyenruhában van.
Az észak–déli metró a budapesti metróhálózat leghosszabb vonala. Hivatalosan M3; népszerű nevén: kék metró. 1966-ban elkészült az észak-déli, a későbi 3-as vonal beruházási programjának tervdokumentációja. A Határ úti metróállomás úgy épült meg, hogy onnan a vonal Kispest felé az Üllői út irányába bármikor továbbépíthető Az ún. kék metró első szakaszát 1976-ban adták át a Deák Ferenc tér és a Nagyvárad tér között, ennek déli hosszabbítása 1980-ra épült meg Kőbánya-Kispestig. Egy évvel később a Deák tér és a Lehel tér közötti szakaszt helyezték üzembe, amit 1984-ben az Árpád hídig továbbépítettek. 1990-ben adták át az Árpád híd – Újpest-Központ közötti szakaszt.
Marjai József (1924-) miniszterelnök-helyettesként (1978 és 1988 között) a gazdasági ügyek teljhatalmú irányítója.
Szépvölgyi Zoltán, (1921-2006) 1971 és 1986 között 16 éven át volt a Fővárosi Tanács elnöke.
Készítette: Tóth Gyula
Személyek:
Marjai József, Szépvölgyi Zoltán
Tulajdonos: MTI Zrt. Fotószerkesztőség
Fájlnév: AF_OGY198112300151
Láthatóság: publikus
Technikai adatok:
Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 5541
Magasság (px): 3653
Forrás típusa: JPG
Azonosító: f52b7406-76ad-4c1a-87d4-4aa28c8edfc7
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!
A sorozat további képei: