Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Évforduló - 30 éves a Magyar Rádió Gyermekkórusa
Magyarország, Budapest, Budapest
Budapest, 1985. május 21.
A Magyar Rádió Gyermekkórusának énekkari próbája dr. Csányi László karnagy vezetésével. A gyermekkórust 1955 tavaszán dr. Csányi László művészeti vezető és Botka Valéria karnagy alapította, 400 gyermek tagja van.
MTI Fotó: Cser István
Csányi László (Csákvár, 1924. április 23. – Budapest, 2005. március 8.) Liszt Ferenc-díjas (1966) karnagy, jogász.
Zeneakadémia: 1875-ben alapították Országos Magyar Királyi Zeneakadémia néven. Liszt Ferenc téri épülete 1907-ben készült el. 1925 óta Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola. 1945-ig alap- és középfokú zenei képzést is adott. Első elnöke Liszt Ferenc, első igazgatója Erkel Ferenc volt. 1971-ben kapott egyetemi rangot, akkor még a hagyományos név megtartása mellett. 2000-től Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem.
A Magyar Rádió Gyermekkórusa a rádió zenei együttesei közül a legfiatalabbakból, 10-16 éves diákokból áll. 1954-ben alakult. Alapítói Botka Valéria és Csányi László, akik 1954 és 1985 között irányították a kórus munkáját.
Készítette: Cser István
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-894318
Fájlnév: FCSER19850521049.jpg
ICC: Nem található
Személyek: Csányi László
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!
A sorozat további képei:
Hasonló képek: