Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Külkapcsolat - A spanyol uralkodó pár budapesti látogatása Külkapcsolat - A spanyol uralkodó pár budapesti látogatása
3 cm kifutó

Külkapcsolat - A spanyol uralkodó pár budapesti látogatása

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1987. július 7. Zsófia királyné (b), I. János Károly spanyol uralkodó (k) felesége Ferenczy István Pásztorlányka című alkotását szemléli a Nemzeti Galéria kiállításán, mögötte a falon Bihari Sándor Bíró előtt (1886) című festménye. Szemben Iványi Pál (j3), a Fővárosi Tanács elnöke és Dóczé Kálmán (j) madridi nagykövet. MTI Fotó: Kovács Attila
Zsófia királyné (szül. született Zsófia görög és dán királyi hercegnő, 1938-) I. János Károly spanyol király (1975-ben foglalta el a spanyol trónt) felesége 1962-től. Számos drogellenes és szegényeket patronáló szervezet munkájában vesz részt. I. János Károly (1938-) spanyol király. Iványi Pál (1942-) Budapest Főváros Tanácsának elnöke 1985-1989-ben, az MSZMP PB tagja volt 1988-ban, a Központi Bizottság gazdaságpolitikai titkára. Dóczé Kálmán 1959-1983 között madridi nagykövet volt.

Készítette: Kovács Attila
Tulajdonos: MTI Zrt. Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-899817
Fájlnév: F__TT19870707101.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Iványi Pál, I. JÁNOS KÁROLY, Dóczé Kálmán, Zsófia királyné




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

27 500 HUF
24 000 HUF
20 000 HUF
17 500 HUF
14 500 HUF
25 500 HUF
22 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 319 HUF
13 319 HUF
11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
13 319 HUF
13 319 HUF
11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Diplomácia
Festészet
Kiállítás
Képzőművészet
Külkapcsolat
Látogatás
Múzeum
Államfő
Államvezetés

A sorozat további képei:


Hasonló képek: