Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Környezetvédelem - Káposztásmegyeri felszíni vízmű

Budapest, 1964. január 10.

A káposztásmegyeri felszíni vízmű szakembere ellenőrzi a vezetékes hálózatba bekerülő vizet.
1961-ben, illetve 1967-ben helyezték üzembe. Az állandósult vízhiánya miatt született a döntés egy nagy kapacitású felszíni vízmű létesítéséről, amelyet úgy terveztek, hogy csak kedvezőtlen meteorológiai és Duna-vízállási viszonyok esetén, úgynevezett csúcs-vízműként üzemeljen. Mivel azonban folyamatos üzemre volt szükség, 1985-ben beindult az első ütem rekonstrukciója, kapacitásbővítése is. Az igények csökkenése miatt az elkészült első ütemet a másodikkal együtt 1993-ban a költségkímélés érdekében leállították, majd 2002-ben le is szerelték. Ezt követően a létesítmény hasznosításának kérdése több alkalommal is felmerült. 2010-ben azután a Fővárosi Vízművek a Magyar Építészeti Kamarával közösen építészeti ötletpályázatot írt ki a Nagyfelszíni Víztisztító-mű hasznosítására.

Készítette: Bara István
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF__IS196401100021
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2015-04-28

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 4437
Magasság (px): 3369
Forrás típusa: JPG
Azonosító: f4f20a67-7412-471e-8211-309fd8b79574




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

26 000 HUF
21 000 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
24 000 HUF
20 000 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

10 906 HUF
9 636 HUF
9 636 HUF
8 366 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 461 HUF
5 953 HUF
5 572 HUF
4 810 HUF
4 810 HUF
10 906 HUF
9 636 HUF
9 636 HUF
8 366 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 461 HUF
5 953 HUF
5 572 HUF
4 810 HUF
4 810 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


A sorozat további képei:


Hasonló képek: