Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Városkép - Az ismeretlen Budapest - Színházak
Budapest, 1982. Április 19.
A Nemzeti Színház épülete a Hevesi Sándor téren. Az épület homlokzatát díszítő dombormű zsolnai pirogránitból készült, Illés Gyula szobrászművész munkája.
A színházat 1897-ben építették Láng Adolf építész tervei szerint, az első előadást 1897. október 16-án tartották. Eleinte főként operetteket játszottak, majd tíz év után Beöthy László vezetése alatt prózai színházzá alakultak át. 1914-ben Vágó László tervei alapján átépítették, nézőterét kibővítették. 1947-51 között a Nemzeti Színház kamaraszínháza, majd 1951-61 között a Madách Színház, 1962-64 között a Petőfi Színház otthona volt. Mai arculatát 1964-66 folyamán nyerte el, miután Azbej Sándor tervei alapján ismét átépítették. 1966-tól 2000-ig a lebontott Nemzeti Színház társulatának ideiglenes színháza lett. 2000-től társulata Pesti Magyar Színházként játszik benne, az épület is a Magyar Színház nevet viseli.
Készítette: Tóth István Csaba
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF__TO198204190066
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2019-02-04
Technikai adatok:
Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 3466
Magasság (px): 4178
Forrás típusa: JPG
Azonosító: ddb8c507-846f-473d-8c38-42ff28e0dbcc
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!