Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Külpolitika - Határ - Menekültek Romániából
Penészlek, 1989. június 21.
Romániából érkezett menekültek már magyar területen, Haier Ferenc és felesége valamint Kása Tibor István és felesége. A Románia magyarországi határszakaszán épülő szögesdrót-kerítés ellenére még mindig érkeznek menekültek hazánkba, akiknek 80 százaléka magyar anyanyelvű.
Az 1986-1989 időszakban több tízezren hagyták el Romániát a romániai magyarságot sújtó központi intézkedések miatt. Nicolae Ceausescu, a Román Kommunista Párt főtitkára, államelnök 1988-ban meghirdette a település-szisztematizálási tervét, melyek során számos falut felszámoltak, a nagyobb városok törénelmi magjait pedig eltüntették (pld. Szatmárnémeti, Zilah, Csíkszereda, stb.). Ez ellen Budapesten 40-50 ezren tüntettek. Nacionalista és soviniszta politikára hivatkozva 1988-ban Ceausescu bezáratta a kolozsvári magyar konzulátust, mely sok évig egyetlen információ forrás volt a romániai magyarságról.
1988. augusztus 28-án Aradra utazott Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, hogy találkozzék Nicolae Ceauşescuval, ám tárgyalásaik nem hoztak eredményt. 1989-ben Magyarország és további hat állam kérték az ENSZ közbelépését az emberi jogok betartásáról Romániában. Magyarországon menekülteket befogadó állomásokat rendeztek be a határmenti nagyobb településeken, majd a Nagy Imre újratemetését követő napon nagyszabású, a romániai magyarokat támogató tüntetésre került sor, melyet a román pártvezetés románellenesnek és szocialista-ellenesnek minősített.
Készítette:
Oláh Tibor
Személyek:
Kása Tibor István, Haier Ferenc
Tulajdonos: MTI Zrt. Fotószerkesztőség
Fájlnév: AF__OB198906210029
Láthatóság:
publikus
Technikai adatok:
Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 4692
Magasság (px): 3295
Forrás típusa: JPG
Azonosító: e77320c7-c891-41c0-be7a-ad82dae4583e
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!
A sorozat további képei: