Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Belpolitika - Fidesz-nap a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban

Budapest, 1989. Április 22.

S. Hegedűs László, a Magyar Néppárt elnöke beszél a Fiatal Demokraták Szövetsége (Fidesz) szervezésében április 22-én megrendezett Fidesz-napon a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban, ahol hét párt, illetve mozgalom képviselői vitatták meg a magyar polgári átalakulással kapcsolatos kérdéseket.
S. Hegedűs László - a Magyar Néppárt elnöke, amely 1930-as évek végén indult Nemzeti Parasztpárt utódszervezete, később Magyar Néppárt - Nemzeti Parasztpárt elnevezéssel működött. A párt a Veres Péter Társaságból nőtt ki, amely a Hazafias Népfront keretében 1986 novemberében alakult Veres Péter és a népi írók (Kovács Imre, Szabó Pál és mások) szellemi hagyatékának ápolása céljából. A társaság 1989. február 11-i közgyűlésén, amelyet Budapesten a Ráday Kollégiumban tartottak, S. Hegedűs László elnök javasolta, hogy Magyar Néppárt ideiglenes elnevezéssel szervezzék újjá a Nemzeti Parasztpártot, illetve az 1956-ban ennek jogutódjaként létrejött Petőfi Pártot. Programjában a Magyar Néppárt alapvető feladatnak tekintette, hogy elősegítse a magyar társadalom átlépését a liberális diktatúrából a valódi demokráciába. A Magyar Néppárt már zászlóbontását megelőzően bekapcsolódott az 1989. március 22-én megalakult Ellenzéki Kerekasztal (EKA) munkájába.

Készítette: Pataky Zsolt
Személyek: S. Hegedűs László
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF_OLT198904220122
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2014-04-04

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 3379
Magasság (px): 5013
Forrás típusa: JPG
Azonosító: ee32ee57-ab18-4a00-8e41-5c0df5f4d715




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

27 500 HUF
23 000 HUF
20 000 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
25 500 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
16 000 HUF
14 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

12 684 HUF
11 033 HUF
10 271 HUF
8 493 HUF
8 112 HUF
6 969 HUF
6 334 HUF
5 191 HUF
4 937 HUF
12 684 HUF
11 033 HUF
10 271 HUF
8 493 HUF
8 112 HUF
6 969 HUF
6 334 HUF
5 191 HUF
4 937 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


A sorozat további képei:


Hasonló képek: