Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Idegenforgalom - Torda - A tordai sóbánya

Románia, Torda, 2015. október 9.

Látogatók a szintek közötti átjáróban az 1990-es évek eleje óta látogatható tordai sóbányában. A sóbányában 1932-ben állt le a munka, ma már csak turisztikai látnivaló és gyógyhely. A bánya látogatóterében többek között belső csónakázótó, panorámalift, óriáskerék, játszótér létesült. Az amerikai Business Insider magazin a világ 25 hihetetlen látványossága közé sorolta a tordai sóbányát.
Tordán a só kitermelése felszíni kamrák formájában már a rómaiak idején megkezdődött. A ma is létező sóbánya kialakulásához vezető munkák 1690-ben kezdődtek. A sóbányászatban történő 18. századi fellendülést az 1840-es években hanyatlás követi, de az 1850-es években a trapéz alakú tárnák megnyitásával a kitermelés újabb lendületet kap. Ez utóbbi ásási móddal nagyobb mennyiség kitermelése vált lehetővé ugyanabban a mélységben. Ekkor kezdték el a Ferenc József galéria ásását, melynek teljes hossza 917 méter. Ezzel egy időben felújították a Mária Terézia aknát, és mellette megnyitották a Gizella és Rudolf aknákat is. Egy-egy ilyen akna több százezer tonna sót biztosított több évtizeden keresztül. A só kitermelése 1932-ben leállt, a II.világháború idején a tárnákat a lakosság légitámadások elöli menedéknek használta.

Készítette: Oláh Tibor
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: BC__OB201510090017
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2015-10-21

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 2916
Magasság (px): 1421
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 73e5751b-fd21-4532-a41d-bdc0ac84f442




Tisztelt Felhasználónk! Ez a fénykép nem képezi a Nemzeti Archívum szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.

2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

5 318 HUF
5 318 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


Hasonló képek: