Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Belpolitika - SZDSZ tiltakozás a Csehszlovák nagykövetségnél

Budapest, 1989. augusztus 26.

Kőszeg Ferenc, az SZDSZ Országos Tanácsának tagja beszél a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) tüntetésén a budapesti Csehszlovák nagykövetség épülete előtt. A tüntetésen - melyre a párt városligeti, az Emberi Jogok Deklarációjának 200. évfordulója alkalmából rendezett naggyűlése után került sor - kifejezték tiltakozásukat a Prágában letartóztatott két magyar fiatal - Deutsch Tamás és Kerényi György - bíróság elé állítása miatt.
Kőszeg Ferenc (Budapest, 1939. április 26.) szerkesztő, tanár, politikus. A Kádár-korszak idején a demokratikus ellenzék képviselője volt, részt vett a szamizdatok terjesztésében. 1988-ban a Szabad Kezdeményezések Hálózata, majd a Szabad Demokraták Szövetsége alapítója volt, 1990 és 1998 között országgyűlési képviselő. A rendszerváltást követően a Magyar Helsinki Bizottság megalapítója és első elnöke. Deutsch és Kerényi letartóztatása: 1989. augusztus 21-én, hétfőn a prágai Vencel téren a csehszlovák ellenzék tüntetést szervezett az 1968-as katonai beavatkozás évfordulóján. Ezen jelentős számban vettek részt magyarok is:„pártturisták” mellett újságírók, tv-riporterek, és mások. A csehszlovák rendőrség feloszlatta a rendezvényt. Őrizetbe vettek hét magyar állampolgárt is: többek közt Lantos István tévériportert és Huber Pál operatőrt, Pesti Lászlót, a Fekete doboz című ellenzéki video-folyóirat operatőrét, Pataki Gábort, a Képes 7 és Bodó Gábort, a Mai nap fotóriporterét. Őket néhány nap múlva szabadon engedték, de Deutsch Tamást és Kerényi Györgyöt „a közrend igen súlyos megsértése” miatt őrizetbe vették. Augusztus 26-án a prágai kerületi bíróság úgy döntött, hogy bíróság elé állítják Deutsch Tamást és Kerényi Györgyöt. Válaszul Budapesten, a csehszlovák nagykövetség előtt folyamatos tüntetéseket szervezett az SZDSZ és a Fidesz. Az akcióban számos magyarországi ellenzéki szervezet szerephez jutott. Az ügyben Horn Gyula külügyminiszter is közbenjárt. Végül Deutsch Tamást és Kerényi Györgyöt a közrend megsértése miatt öt-öt ezer korona pénzbüntetésre, és az országból való azonnali kiutasításra ítélték a csehszlovák hatóságok.

Készítette: Rózsahegyi Tibor
Személyek: Kőszeg Ferenc
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AFROZS198908260123
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2014-06-10

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 5253
Magasság (px): 3465
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 584aca81-5e85-4e37-afcb-bd88c9f5a141




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

27 500 HUF
24 000 HUF
20 000 HUF
17 500 HUF
14 500 HUF
25 500 HUF
22 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 319 HUF
11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
13 319 HUF
11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


A sorozat további képei:


Hasonló képek: