Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Belpolitika - X. Országos Békekonferencia
Budapest, 1984. október 27.
Németh Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára felszólal a X. Országos Békekonferencián, mely csaknem 100 küldött és meghívott vendég részvételével október 27-én kezdte meg munkáját az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezete (ÉFÉDOSZ) székházában (Építők Rózsa Ferenc Művelődési Háza).
A II. világháború után létrejött békemozgalom célja a háborús konfliktusok elhárítása, egy újabb világháború kitörésének elhárítása volt. Vezető szerve, a Béke Világtanács a mozgalom második kongresszusán alakult Varsóban 1950 novemberében (az elsőt 1949-ben tartották).
1949. június 18-án indult el Magyarországon a Megvédjük a békét! elnevezésű mozgalom, ennek országos tanácsa 1950. november 4-én alakult Országos Béketanáccsá. A mozgalom integrálta a papi békemozgalmat is. A magyar békemozgalmat az Országos Béketanács határozatai alapján a Hazafias Népfront helyi bizottságai, illetve a szakszervezetek szervezték. Az Országos Béketanács két ülése között a tagjaiból választott elnökség állt a mozgalom élén. Az 1980-as években mindinkább elveszítette politikai jelentőségét.
Készítette: Manek Attila
Személyek:
Németh Károly
Tulajdonos: MTI Zrt. Fotószerkesztőség
Fájlnév: AF_ABA198410270253
Láthatóság: publikus
Technikai adatok:
Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 5411
Magasság (px): 3571
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 0daeeea2-8f73-4a77-aa19-17a72b02abc1
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!