Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Kultúra- Helyreállítják a sümegi várat
Sümeg, 1962. március 21.
Kötélpályán szállítják az építőanyagot a Dunántúl egyik legnagyobb várába, az újjászülető sümegi várba, amelyben helyreállítási munkálatokat végeznek.
IV. Béla király parancsára a veszprémi püspök erős kővárat emeltetett a sümegi hegyen. 1440 nyarán a Luxemburgi Erzsébet királyné pártján álló nemesek ostrom alá vették az Ulászló király táborához tartozó püspökség sümegi várát, amit azonban sikeresen megvédelmezett az őrség. Rövidesen megépítették a külsővárat, így Sümeg a környék legerősebb kővárává fejlődött. Katonai szerepét a II. Rákóczi Ferenc irányította kuruc szabadságharcban is megtartotta, és 1705-től a felkelők fontos bázisának számított falai között még lőport is gyártottak a harcoló katonaságnak. Hadiszerencséjük hanyatlásával 1709-ben ágyúlövés nélkül feladta kuruc katonasága, épületeit négy esztendő múltán egy hadgyakorlat ürügyén felgyújttatta a császári parancsnokság.
Készítette:
Bajkor József
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF__OR196203210005
Láthatóság:
publikus
Technikai adatok:
Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 4261
Magasság (px): 4865
Forrás típusa: JPG
Azonosító: e5751049-f1b6-4d46-9325-e2c4f20b0e56
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!