Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Városkép - Budapest - Hősök tere Városkép - Budapest - Hősök tere
3 cm kifutó

A sorozat további képei:


Hasonló képek:


Városkép - Budapest - Hősök tere

Budapest, 1960. március 14.

A millenniumi emlékmű részlete a Hősök terén.
A Millenniumi vagy Ezredéves emlékművet 1896-ban kezdték építeni, a honfoglalás ezeréves évfordulóján zajló hatalmas építészeti és városfejlesztési beruházás részeként. Tervezője és kivitelezője Zala György szobrász és Schikedanz Albert építész volt. Központjában, a 36 méter magas korinthoszi oszlopon Gábriel arkangyal szobra áll, jobb kezében a magyar Szent Koronát, a balban az apostoli kettős keresztet tartja, ahogyan a legenda szerint az államalapító Szent István király álmában megjelent. A szoboregyüttes 1906-ban, a négy allegorikus szobor (Háború, Béke, Munka és Jólét, Tudás és Dicsőség) felhelyezésével készült el. Gábriel alakja elnyerte az 1900-as párizsi világkiállítás nagydíját is. Talapzatán a honfoglaló hét magyar törzs vezéreinek lovas szobra látható. Az emlékművet lezáró köríves oszlopsorok között a magyar történelem kiemelkedő uralkodóinak és politikusainak bronzalakjai állnak.

Készítette: Sziklai Dezső
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AC_SZI196003140004
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2014-11-14

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 4335
Magasság (px): 4490
Forrás típusa: JPG
Azonosító: d6c7d839-2bc0-4766-8230-3849853cb4f5




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

28 000 HUF
24 000 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 000 HUF
22 500 HUF
20 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
14 500 HUF
12 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 700 HUF
12 049 HUF
11 541 HUF
10 144 HUF
9 636 HUF
8 366 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 588 HUF
5 572 HUF
5 318 HUF
4 429 HUF
4 302 HUF
13 700 HUF
12 049 HUF
11 541 HUF
10 144 HUF
9 636 HUF
8 366 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 588 HUF
5 572 HUF
5 318 HUF
4 429 HUF
4 302 HUF
4 429 HUF
4 302 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


A sorozat további képei:


Hasonló képek: