Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Belpolitika - A FIDESZ ülősztrájkja a Belügyminisztérium előtt

Budapest, 1989. Április 27.

Kövér László (b2) nyakában transzparenssel a demonstrálók között, amikor a FIDESZ választmányának tagjai tüntetnek a rendőrség egyes tagjainak brutális, minden jogalapot nélkülöző fellépéseivel szemben, a jogtiprások ellen a Belügyminisztérium épülete előtt a Roosevelt téren.
A testület tagjai többször felolvasták azt a nyilatkozatukat, amelyben tiltakoztak a rendőrség egyes tagjainak brutális, minden jogalapot nélkülöző fellépései ellen, a katonai bíróságok részrehajlóan enyhe és egyes esetekben jogilag is téves ítéletei ellen, valamint amiatt, hogy a hatalmukkal súlyosan visszaélő személyek többsége továbbra is a rendőrség kötelékében maradhat. A testület tagjai követelték a belügyminiszter lemondását, a Belügyminisztérium feletti közvetlen MSZMP irányítás megszüntetését, azt, hogy a fegyveres testületek kötelékébe tartozók a jövőben ne lehessenek politikai szervezetek tagjai, s haladéktalanul rögzítsék törvényben a rendőrség működésének részletes szabályait, s számolják fel az állampolgári jogegyenlőséget sértő katonai bíróságokat. Kövér László (Pápa, 1959. december 29.) politikus, országgyűlési képviselő, a Fidesz alapító tagja, 2010. augusztus 6-ától az Országgyűlés elnöke.

Készítette: E. Várkonyi Péter
Személyek: Kövér László
Tulajdonos: MTI Zrt. Fotószerkesztőség
Fájlnév: AFNYIP198904270155
Láthatóság: publikus

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 5421
Magasság (px): 3595
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 53a87e35-8d63-4f1d-9dee-7067994df857




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

27 500 HUF
24 000 HUF
20 000 HUF
17 500 HUF
14 500 HUF
25 500 HUF
22 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 954 HUF
13 319 HUF
11 795 HUF
11 795 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
9 128 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 477 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 572 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
13 954 HUF
13 319 HUF
11 795 HUF
11 795 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
9 128 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 477 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 572 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


A sorozat további képei:


Hasonló képek: