Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Belpolitika - A FIDESZ ülősztrájkja a Belügyminisztérium előtt

Budapest, 1989. Április 27.

Hegedűs István (a fa mellett lehajolva) a nyilatkozik egy TV-stábnak, amikor a FIDESZ választmányának tagjai transzparensekkel tüntetnek a rendőrség egyes tagjainak brutális, minden jogalapot nélkülöző fellépéseivel szemben, a jogtiprások ellen a Belügyminisztérium épülete előtt a Roosevelt téren.
Fiatal Demokraták Szövetsége néven 1988. március 30-án alapította 37 fiatal értelmiségi Budapesten, a Bibó István Szakkollégiumban. A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség (rövidített nevén Fidesz) konzervatív-polgári demokrata néppárt. Régebbi nevei: Fiatal Demokraták Szövetsége (Fidesz), Fidesz – Magyar Polgári Párt (Fidesz–MPP). A testület tagjai többször felolvasták azt a nyilatkozatukat, amelyben tiltakoztak a rendőrség egyes tagjainak brutális, minden jogalapot nélkülöző fellépései ellen, a katonai bíróságok részrehajlóan enyhe és egyes esetekben jogilag is téves ítéletei ellen, valamint amiatt, hogy a hatalmukkal súlyosan visszaélő személyek többsége továbbra is a rendőrség kötelékében maradhat. A testület tagjai követelték a belügyminiszter lemondását, a Belügyminisztérium feletti közvetlen MSZMP irányítás megszüntetését, azt, hogy a fegyveres testületek kötelékébe tartozók a jövőben ne lehessenek politikai szervezetek tagjai, s haladéktalanul rögzítsék törvényben a rendőrség működésének részletes szabályait, s számolják fel az állampolgári jogegyenlőséget sértő katonai bíróságokat. Hegedűs István európai uniós szakértő, a Fidesz egykori vezetőségi tagja és parlamenti képviselője.

Készítette: E. Várkonyi Péter
Személyek: Hegedűs István
Tulajdonos: MTI Zrt. Fotószerkesztőség
Fájlnév: AFNYIP198904270150
Láthatóság: publikus

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 3667
Magasság (px): 5245
Forrás típusa: JPG
Azonosító: f4cf4aa1-ecac-4b21-ab42-5ee758aade97




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

31 000 HUF
26 500 HUF
23 000 HUF
20 000 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
24 500 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
16 000 HUF
14 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 573 HUF
12 303 HUF
10 652 HUF
9 890 HUF
8 493 HUF
7 858 HUF
6 588 HUF
6 334 HUF
5 191 HUF
4 937 HUF
13 573 HUF
12 303 HUF
10 652 HUF
9 890 HUF
8 493 HUF
7 858 HUF
6 588 HUF
6 334 HUF
5 191 HUF
4 937 HUF
4 683 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


A sorozat további képei:


Hasonló képek: