Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Kultúra - Műemlék - Gödöllői Királyi Kastély

Gödöllő, 2021. augusztus 28.

Zichy Mihály festőművész alkotása Erzsébet királyné, Deák Ferenc a „haza bölcse” ravatalánál 1877-ben, a Ferenc József és Erzsébet királyné, valamint később Horthy Miklós nyaralóhelyeként híressé vált gödöllői barokk kastély kiállításán. Az épületet Grassalkovich Antal építtette a 18. század közepén. A szakértők Mayerhoffer Andrást tartják a kastély tervezőjének. A gróf itt fogadta 1751-ben Mária Teréziát. A Grassalkovichok után az épület többször gazdát cserélt, a magyar állam 1867-ben vásárolta meg királyi pihenőrezidenciának. Gödöllő Erzsébet királyné kultuszának kialakulásában is fontos szerepet játszott. Az épület átvészelte a második világháborút, a belső műtárgyállomány azonban szinte teljesen megsemmisült. 1958-tól a kastélyban szociális otthon működött, ezért helyreállítása csak 1985-ben kezdődhetett el. Ezt követően múzeum lett, melynek első állandó kiállítását 1996-ban nyitották meg. A modern magyar műemlékvédelem egyik sikertörténete, ezért a szakemberek arra törekednek, hogy a fellelhető egykori berendezési tárgyak visszakerülhessenek a kastély múzeumba.

Készítette: Balaton József
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: BC__ZA202108280013
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2021-08-30

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 2692
Magasság (px): 4053
Forrás típusa: JPG
Azonosító: c07e1175-ab50-4be9-8eef-9f640b69d3dd




Tisztelt Felhasználónk! Ez a fénykép nem képezi a Nemzeti Archívum szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.

2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

20 000 HUF
18 000 HUF
15 000 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

8 747 HUF
8 112 HUF
6 969 HUF
6 334 HUF
5 318 HUF
4 937 HUF
8 747 HUF
8 112 HUF
6 969 HUF
6 334 HUF
5 318 HUF
4 937 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


Hasonló képek: