Poncichter (szőlősgazda) és felesége házukban megvendégeli borral és rétessel az idős ismerős férfit, az osztrák határ menti településen.
Brennbergbánya: Főleg az egykori szénbánya aknái közelében épült bányászlakások alkotják a Soprontól 12 km-re, Ausztriától pedig 1 km-re levő, telepekből álló falut. 1753-ban fedezték föl a Sopron környéki erdőségekben rejtőzködő, jó minőségű szenet. 1759-ben nyitották meg Magyarország első szénbányáját. Ennek hírére zömében osztrák és német nemzetiségű családok telepedtek le a völgyben. A település neve 1793-ban lett hivatalosan Brennbergbánya. A 19. század utolsó évtizedeire az ország egyik legjelentősebb, legkorszerűbb bányájává alakult. A II. világháború után a bányát államosították, 1950-ben a nagy mélységben folyó munka technikai nehézségeire hivatkozva a művelést beszüntették. Az utolsó bányamunkások 1953-ban költöztek el. 1956-ban még egyszer sor került a brennbergi szén felhasználására, a forradalom alatt ezzel a szénnel biztosították Sopron kórházainak és legfontosabb üzemeinek ellátását. 1959-ben a bányát végleg bezárták. Poncichterek: A Sopron vidékén élő németajkú szőlősgazdák elnevezése, a német babtermelő (Bohnenzüchter) szó nyomán, ugyanis a szőlőskertekbe rendszerint babot is ültettek. A soproni borvidék Magyarország egyik legrégebbi borvidéke, a XIX. századtól a poncichter gazdák messze földön híressé tették a soproni bort. A szőlőtermesztés és a borkészítés tudománya apáról fiúra szálló örökségként több generációra visszavezethető a poncichter családoknál. A soproni és a környékbeli építkezésre jellemző, hogy más borvidékekkel ellentétben a pincéket nem a szőlőkbe, hanem a saját házaik alá építették. Babos rétes: A poncichterek híres borsos, tejfölös rétese. Az asztalon kinyújtott rétestésztát felaprított főtt bab, zsemlemorzsa, tejföl, majoranna, só és bors keverékéből álló masszával töltötték meg.