Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Városkép - Budapest

Budapest, 2021. július 24.

A Rudas Gyógyfürdő és Uszoda felújított, kibővített műemlék épületsora a Gellért-hegy lábánál, a Duna-parton. A háttérben jobbra a hegyoldalban Szent Gellért püspök emlékműve, Jankovics Gyula szobrászművész 1904-ben felállított alkotása. Távolabb (j fent) az egykori Magyar Távirati Iroda (MTI) épülete a Naphegy tetején.
A Rudas Gyógyfürdő központja a XV. században a török uralom idején alakult ki, Szokoli Musztafa budai pasa az 1560-as években építette. Az uszoda, amely gyógyuszoda jelleggel és szaunával üzemel, 1896-ban épült. A „Rudast” 1933-ban nyilvánították gyógyfürdővé. Épületei a második világháborúban súlyosan megsérültek, de 1951-52-ben Tőkés György tervei alapján újjáépültek. Ivócsarnokát 1965-ben nyitották meg. Az uszodarészt 1986-ban Tóth Tamás tervei alapján állították helyre. 2012-ben a fogadócsarnokot újították fel és az épület homlokzatát állították helyre.

Készítette: Jászai Csaba
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: BCJASZ202107240028
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2021-08-04

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 4652
Magasság (px): 3335
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 3a763541-b3f7-4dbf-a58d-a2403a043e25




Tisztelt Felhasználónk! Ez a fénykép nem képezi a Nemzeti Archívum szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.

2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

26 000 HUF
23 000 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 500 HUF
24 000 HUF
21 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

10 906 HUF
10 398 HUF
9 636 HUF
9 128 HUF
7 985 HUF
7 477 HUF
6 842 HUF
6 461 HUF
5 572 HUF
5 191 HUF
4 810 HUF
4 429 HUF
10 906 HUF
10 398 HUF
9 636 HUF
9 128 HUF
7 985 HUF
7 477 HUF
6 842 HUF
6 461 HUF
5 572 HUF
5 191 HUF
4 810 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


Hasonló képek: