Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Oktatás - Élelmiszeripar - Politechnikai oktatás a Budapesti Konzervgyárban

Budapest, 1960. október 19.

Hunyadi Sándor üzemmérnök a konzervkészítést ismerteti a politechnikai oktatáson résztvevő tanulókkal a Budapesti Konzervgyárban. Az I. László Gimnázium tanulói hetente egyszer látogatnak az üzembe, majd az érettségi után két-három hónapon belül szakmunkás képesítést nyerhetnek.
Politechnikai oktatás: keretein belül jellemzően ipari és mezőgazdasági gyakorlati ismereteket oktatnak az alapoktatásban részt vevő tanulóknak, hogy alapműveltségük, illetve gyakorlati érzékük fejlődjön. Budapesti Konzervgyár: Weiss Manfred és Bertold 1882-ben a Lövölde tér 3. sz. alatt alapított konzervüzemet, amely később a Soroksári útra költözött. 1885-től gyártottak a hadsereg részére konzerveket, Weiss Manfred Első Magyar Konzerv- és Ércárugyár néven. Az államosítást követően több kisüzem beolvasztásával alakult meg 1950-ben a Budapesti Konzervgyár. Központi gyára az 1950-es évek elején a Fővárosi Serfőző Rt. üzemen kívüli Maglódi úti telepére költözött. 1965-ben beolvasztotta a Duna Konzervgyárat. Termékein a Globus márkanevet használja.

Készítette: Marosi László
Személyek: Hunyadi Sándor
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF__MZ196010190005
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2015-03-26

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 4419
Magasság (px): 3088
Forrás típusa: JPG
Azonosító: cc77c61b-9cf5-468a-94ec-48a4109b91a7




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

23 000 HUF
20 000 HUF
17 000 HUF
14 500 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
16 000 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

10 398 HUF
9 128 HUF
8 620 HUF
7 985 HUF
7 477 HUF
6 461 HUF
6 461 HUF
5 572 HUF
5 191 HUF
4 810 HUF
4 429 HUF
10 398 HUF
9 128 HUF
8 620 HUF
7 985 HUF
7 477 HUF
6 461 HUF
6 461 HUF
5 572 HUF
5 191 HUF
4 810 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


A sorozat további képei:


Hasonló képek: