Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Egyház - Héber számlapos óra került az óbudai zsinagógára

Budapest, 2021. október 5.

Visszakapta egykori homlokzati díszét, a héber számlapos órát a fennállásának 200. évfordulóját idén ünneplő óbudai zsinagóga. A felújított szerkezet mellé egy fémből készült "időkapszulát" is befalaztak, amelyben a közösség tagjainak papírra vetett üzenetei kaptak helyet. Az óbudai zsidó közösség ezen a helyen már a XVIII. században épített templomot. Később 1820-ban Landherr András tervei alapján teljesen új, a korábbinál nagyobb, impozánsabb zsinagógát emeltek. Az először 1900-ban történt renoválás során készült a timpanon díszítés, Ullmann Gyula építész tervei alapján. A második világháborúban az épület megsérült, de azt hamar kijavították, de nem sokáig működött zsinagógaként, miután a Magyar Izraeliták Országos Képviselete (MIOK) eladta az épületet az államnak. Így a 2010-ben elkezdett felújításáig múzeumként, raktárként, illetve a Magyar Televízió stúdiójaként is üzemelt.

Készítette: Balaton József
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: BC__ZA202110050003
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2021-10-06

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 4288
Magasság (px): 2264
Forrás típusa: JPG
Azonosító: a0c44659-90f3-4d51-9d66-38295b558176




Tisztelt Felhasználónk! Ez a fénykép nem képezi a Nemzeti Archívum szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.

2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

18 500 HUF
16 000 HUF
17 500 HUF
15 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

7 731 HUF
7 731 HUF
6 588 HUF
6 207 HUF
5 699 HUF
5 699 HUF
4 937 HUF
7 731 HUF
7 731 HUF
6 588 HUF
6 207 HUF
5 699 HUF
5 699 HUF
4 937 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


Hasonló képek: