Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Szabadidő - SZOT-üdülő

Miskolc, 1954. november 26.

Kiss Mihályné a hódmezővásárhelyi Bem József Termelőszövetkezet, Vidra Jánosné a csömöri Haladás tsz tagja és Antal Rozika (b) az óhát-pusztakócsi Állami Gazdaság dolgozója jól dolgozó termelőszövetkezeti tagként SZOT üdülésen vehet részt Lillafüreden a Palotaszállóban.
SZOT - Szakszervezetek Országos Tanácsa. Állami gazdaság: Az 1945-ös földreform után az elhagyott, felosztásra nem került nagybirtokokon szervezték meg az állami gazdaságokat, amelyek állami tulajdonban lévő mezőgazdasági nagyüzemek voltak. Termelőszövetkezet: teljes nevén mezőgazdasági termelőszövetkezet. A mezőgazdaság szovjet típusú átszervezésekor létrehozott kollektív agrárnagyüzem. A lillafüredi Palotaszálló 1925 és 1929 között épült a Hámori-tó mellett, Lux Kálmán tervei alapján, neoreneszánsz stílusban. A szálló 1947 őszén a Nehézipari Központé lett, amely 1950-ig felújítási munkálatokat végzett az épületen. Ekkor a Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) kezelésébe került, amely üdülőként használta. A Palotaszálló 1993-ban a Hunguest Hotels szállodalánc tagja lett, Hunguest Hotel Palota néven.

Készítette: Vigovszki Ferenc
Személyek: Antal Rozika, Kiss Mihályné, Vidra Jánosné
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF_VIG195411260063
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2014-11-26

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 4458
Magasság (px): 4497
Forrás típusa: MXD
Azonosító: 8723f11b-fc75-4870-aa37-b226fa3a6896




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

31 500 HUF
28 000 HUF
24 000 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 000 HUF
22 500 HUF
20 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
14 500 HUF
12 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

14 208 HUF
13 700 HUF
12 049 HUF
11 541 HUF
10 144 HUF
9 636 HUF
8 366 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 588 HUF
5 572 HUF
5 318 HUF
4 429 HUF
4 302 HUF
14 208 HUF
13 700 HUF
12 049 HUF
11 541 HUF
10 144 HUF
9 636 HUF
8 366 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 588 HUF
5 572 HUF
5 318 HUF
4 429 HUF
4 302 HUF
4 429 HUF
4 302 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


A sorozat további képei:


Hasonló képek: