Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Trefort Ágoston Gimnázium Trefort Ágoston Gimnázium
3 cm kifutó

A sorozat további képei:





Trefort Ágoston Gimnázium

Budapest, 1967. június 1.

Pesten 1872. október 7-én kezdődött meg a tanítás a Budapesti Tanítóképző Intézet Gyakorló Főgimnáziumában. Ez volt Európa első olyan tanárképző intézménye, amely egyúttal az egyetemet végzett tanárjelöltek számára is biztosította a szükséges iskolai gyakorlatot 1950-ben megszüntették gyakorló iskola jellegét és tanácsi hatáskörbe utalták. Akkor Apáczai Csere Jánosról, 1957-ben pedig Ságvári Endréről nevezték el. 1959-ben újjászervezték, azóta ismét az ELTE-hez tartozik. 1990-től Trefort Ágoston egykori vallás- és közoktatási miniszter nevét viseli. A képen: az ELTE Apáczai Csere János gyakorló gimnáziumának II/D. osztályos tanulói az ország egyetlen idegenforgalmi tagozatú osztályának diákjai. A tanulók az érettségivel együtt idegenvezetői vizsgát is tehetnek. A jövő idegenvezetői idegenforgalmi zárógyakorlaton vettek részt a fővárosban és környékén. Felvételün a gyakorlaton, a Roosevelt téren készült.

Készítette: Szebellédy Géza
Személyek: -
Tulajdonos: MTI Rt. Fotószerkesztőség
Fájlnév: AF_LED196706010016
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2002-11-13

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 2277
Magasság (px): 2000
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 000a3c71-9076-475e-9746-73fbb45e19a3




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

14 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

5 064 HUF
4 810 HUF
4 302 HUF
5 064 HUF
4 810 HUF
4 302 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


A sorozat további képei: