Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Kultúra - Színház - Sybill Kultúra - Színház - Sybill
3 cm kifutó

A sorozat további képei:


Hasonló képek:


Kultúra - Színház - Sybill

Eger, 1958. február 13.

Illyés Ilona (Sybill) és Antal László (Konstantin nagyherceg) Jacobi Viktor: Sybill című zenés darabjának próbáján. A nagyoperettet február 14-én mutatja be Vitéz Tibor rendezésében az egri Gárdonyi Géza Színház.
Egri Gárdonyi Géza Színház: 1904 augusztusában nyitotta meg kapuit a közönség számára Eger állandó színháza. 1908-ban az épületbe költözött az első Egri Mozgófénykép Vállalat, amely a színházban tartotta előadásait. 1948-ban államosították a színház épületében üzemeltetett Palota mozit, majd 1949-ben a színházat is. Ettől kezdve a miskolci társulat játszó és a mozi működési helyeként funkcionált. Ám 1955-ben önálló társulattal rendelkező színházat kapott. Ettől kezdve viseli az Egri a Gárdonyi Géza Színház nevet. 1961–1964 között Mányoki László és Szutor János tervei alapján felújították az épületet. Az 1964–65-ös évadban a Miskolci Nemzeti Színházhoz csatolták. 1966-tól pedig a két társulatot is összevonták. 1967-től befogadó színház lett.1982-ben megkezdődött az épület felújítása.1985-ben pedig jogilag, mint önálló színház újra megkezdte működését, Szikora János vezetésével. Majd a színház önálló tagozataként idecsatolták a Harlekin Bábszínházat. 1987-ben megalakult új önálló társulata. 1993-ban a színház fenntartását a Megyei Jogú Várostól átveszi a Megyei Önkormányzat. 1998-ban támogatási pályázatot adtak ki az épület rekonstrukciójára. Végül 2000-ben átadták a felújított épületet.

Készítette: Lónyai Mária
Személyek: Antal László, Illyés Ilona
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF__LM195802130026
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2014-01-27

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 3399
Magasság (px): 4281
Forrás típusa: JPG
Azonosító: c1d99eed-9311-4443-8da0-3b86f38277e7




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

24 000 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
16 000 HUF
14 000 HUF
22 500 HUF
20 500 HUF
18 000 HUF
15 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

11 414 HUF
9 509 HUF
9 128 HUF
7 858 HUF
7 223 HUF
6 080 HUF
5 826 HUF
4 937 HUF
4 683 HUF
11 414 HUF
9 509 HUF
9 128 HUF
7 858 HUF
7 223 HUF
6 080 HUF
5 826 HUF
4 937 HUF
4 683 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


A sorozat további képei:


Hasonló képek: