Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Városkép - Budapest
Budapest, 1958. május 5.
A főváros látképe a Gellért-hegyről. Előtérben a Tabán, a Tabáni templom, balra a Budai vár. Háttérben a Duna, a Lánchíd, az Országház, az ideiglenes Kossuth-híd és a Margit-híd.
A Gellérthegy lábánál a XII. század elején templomot építettek Boldogságos Szűz Mária tiszteletére, amely később a Szent Gellért nevet kapta, ugyanis a hagyomány szerint ezen a területen volt a vértanú püspök sírja. E templom feltételezett helye a mai Rudas Fürdő környékén volt.
A török időkben a Tabán területén élénk építkezés folyt, melynek köszönhetően nem csak fürdők épültek, hanem dzsámik is, amelyek közül számunkra a legfontosabb Szokollu Musztafa (1566-tól kezdve tizenkét éven keresztül nagy építkező kedvvel rendelkező budai pasa volt) dzsámija. Ez az épület szolgált ugyanis később a Szent Katalin templom alapjául. 1686-ban a törököket hosszú harcok után sikerül elűzni. Az ostrom alatt a Tabán szinte minden épülete elpusztult, de a dzsámi megmaradt. 1686-ban katolikus hívők vették birtokba, és kápolnává alakították. 1697-ben a ferencesek egy iskolát építettek mellette. 1702-ben plébániát alapítottak, a kápolna köré pedig temető került. A többszöri átalakítás után a templom komolyabb építési fázisa 1728-ban kezdődött meg. A munkálatokat Obergruber Keresztély kőművesmester irányította.
A Kossuth híd a második világháborúban felrobbantott budapesti Duna-hidak részbeni pótlására felépített, a Kossuth tér és a Batthyány tér közötti egykori úgynevezett félállandó híd. 1946-tól 1960-ig működött.
A Várnegyed Budapest I kerületében, a Várhegyen található. A városrész határa a várfal, ami teljesen körbeveszi.
A Magyar Nemzeti Galéria a magyarországi képzőművészetet dokumentáló és bemutató legnagyobb közgyűjtemény. Önálló múzeumként 1957 óta működik. Jelenlegi helyére, a Budavári Palota épületébe 1975-ben költözött. 2011. október 20-án kormányhatározat jelent meg arról, hogy 2012. február 29-ével a Magyar Nemzeti Galéria beolvad a Szépművészeti Múzeum szervezetébe.
Készítette:
Sziklai Dezső
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AC_SZI195805050005
Láthatóság:
publikus
Kiadás dátuma: 2015-06-22
Technikai adatok:
Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 5137
Magasság (px): 3713
Forrás típusa: MXD
Azonosító: c18c3c76-62ae-4d17-bfae-3baf10a2907d
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!