Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Városkép - Budapest album

Budapest, 1954. szeptember 18.

Kilátás a Budai Várból a Budai Vigadó (b), a Szilágyi Dezső téri református templom (hátul k), az Alsóvízivárosi Árpád-házi Szent Erzsébet plébániatemplom (elöl k), a Felsővízivárosi Szent Anna templom (hátul b) épületei, háttérben a Duna és a Margit híd.
Budai Vigadó: a II. világháború végéig a budai kulturális élet központja volt. 1898-1900-ban építették Kalina Mór és Árkay Aladár tervei szerint eklektikus stílusban. Helyén korábban fegyverraktár állt. Színházterme máig előadások helyszíne, épületében működik a Hagyományok Háza, valamint a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus is. Margit híd: 1876-ra épült fel a francia Ernest Gouin francia mérnök tervei alapján, április 30-án adták át a forgalomnak. A pilléreit díszítő szobrokat a szintén francia Thabard készítette. 1944 novemberében az első pesti nyílás tisztázatlan körülmények között felrobbant, a másik két nyílás is a Dunába zuhant. 1945. január 18-án a németek a három budai nyílást is felrobbantották. Az újjáépített hidat teljes szélességében 1948. augusztus 1-jén adták át. Szilágyi Dezső téri református templom: 1892-ben kezdték építeni Pecz Samu tervei alapján, neogótikus stílusban. 1896 virágvasárnapján szentelték fel. A belső tér ötszögű központú, középpontjában áll az Úr asztala. A tetőzet cserepei a Zsolnay gyárból származnak. Alsóvízivárosi Árpád-házi Szent Erzsébet plébániatemplom: a török hódoltság ideje alatt dzsámi állt a helyén, 1687-től a jezsuiták használták plébániatemplomként. 1692-től a kapucinusoké. Az átépített templomot Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére, 1716. szeptember 20-án szentelte fel Natali Lukács belgrádi püspök. 1849 tavaszán megsérült, 1854-56-ban renoválták, ekkor alakult ki jelenlegi formája. A II. világháborúban ismét megsérült, belsejét a háború után, külsejét 1968-69-ben renoválták. Felsővízivárosi Szent Anna templom: a kéttornyos barokk római katolikus templom Hamon Kristóf, Nepauer Máté és Hamon Mihály munkája, 1740-1765 között épült. Eredetileg a jezsuitáké volt, 1805-ben szentelték fel. 1838-ban és 1876-ban az árvíztől, 1849-ben pedig Buda ostromakor szenvedett súlyos károkat. 1978 és 1985 között teljes belső, majd 1992 és 1997 között teljes külső felújítást végeztek az épületen.

Készítette: Vadas Ernő
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: MF__VA____16001615
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2015-01-09

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 4989
Magasság (px): 3649
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 06dafd5c-3463-48ea-87c4-2e9a72d9e34e




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

29 000 HUF
26 000 HUF
23 000 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
27 000 HUF
24 000 HUF
21 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 065 HUF
12 430 HUF
10 906 HUF
10 398 HUF
9 636 HUF
9 128 HUF
7 985 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 461 HUF
5 953 HUF
5 572 HUF
4 810 HUF
4 429 HUF
13 065 HUF
12 430 HUF
10 906 HUF
10 398 HUF
9 636 HUF
9 128 HUF
7 985 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 461 HUF
5 953 HUF
5 572 HUF
4 810 HUF
4 429 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


Hasonló képek: