Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Mezőgazdaság - Mezőgazdasági munka

Nadap, 1954. július 21.

Elbert József és Bicskei Gyula, a Velencei Állami Mezőgazdasági Gépállomás (ÁMG) traktorosai tarlószántást végeznek a nadapi Lenin Termelőszövetkezetben, miközben Katona István párttitkár, Mészáros István brigádvezető, Szarvasdi József főagronómus és Ispán István, az ÁMG igazgatója (b-j) a szerződésben vállaltak teljesítését ellenőrzik.
Gépállomás: A II. világháború után az új mezőgazdasági munkagépek (traktorok) állami tulajdonba kerültek és a gépállomások üzemeltették őket. 1948 végén 110, 1952 végén 364 gépállomás működött. A gépállomásokat a mezőgazdaság szocialista átszervezésének elősegítésére szervezték meg, valójában azonban a szövetkezetek gazdálkodásának közvetlen irányítását bízták rájuk. Termelőszövetkezet (Tsz); Termelőszövetkezeti Csoport (Tszcs): Mezőgazdasági üzemformák neve. Háromféle termelőszövetkezet volt. Az első típus a tulajdonképpeni Tszcs (termelőszövetkezeti csoport) jellemzője, hogy a tagok a legfontosabb talajelőkészítési munkákat együttesen, egyéni munkával, közös táblán, vetésforgóval végezték el. A második fejlettebb, de a legkevésbé népszerű típust az jellemezte, hogy az egyéni munkával, de közösségben, táblásan megművelt föld terményeit átlag szerint osztották el maguk között. A harmadik típus a tulajdonképpeni Tsz (termelőszövetkezet), az a szocialista szövetkezeti forma, amelyben a beadott javaktól függetlenül, egyedül a közösen végzett munka arányában részesültek jövedelemben a tagok.

Készítette: Fehérváry Ferenc
Személyek: Katona István, Mészáros István, Bicskei Gyula, Szarvasdi József, Elbert József, Ispán István
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF__FF195407210044
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2015-03-05

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 4329
Magasság (px): 4579
Forrás típusa: JPG
Azonosító: a1745215-94bd-48ff-bdba-1cc5ba0700b3




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

30 000 HUF
25 500 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 000 HUF
20 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
14 500 HUF
12 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

14 208 HUF
12 557 HUF
11 541 HUF
10 525 HUF
9 636 HUF
8 366 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 588 HUF
5 572 HUF
5 318 HUF
4 429 HUF
4 302 HUF
14 208 HUF
12 557 HUF
11 541 HUF
10 525 HUF
9 636 HUF
8 366 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 588 HUF
5 572 HUF
5 318 HUF
4 429 HUF
4 302 HUF
4 429 HUF
4 302 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


A sorozat további képei:


Hasonló képek: