Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Demonstráció - Tüntetés a Bős-Nagymarosi vízlépcső ellen

Budapest, 1989. május 26.

A megmozdulás résztvevői a Parlament előtt. Több ezren gyülekeztek a Kossuth téren, hogy békés menettel demonstrálják kiállásukat a nagymarosi vízlépcső építésének ideiglenes felfüggesztéséről hozott kormánydöntés mellett. A Parlament Delegációs termében Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke fogadta a Duna-mozgalmak képviselőit, akik kifejtették, hogy eddigi felhívásuk lényeges követelése ugyan teljesült a kormány döntésével, de nem látnak biztosítékot a végleges leállításra, ezért követelésüket fenntartják a beruházás teljes leállításáig
A bős–nagymarosi vízlépcső – hivatalosan Gabčíkovo–nagymarosi Vízlépcsőrendszer – a Duna magyarországi és szlovákiai közös szakaszának komplex hasznosítására tervezett építmény. A vízlépcső létesítésének célja az energiatermelés, a hajózhatóság biztosítása, az árvízvédelem és területfejlesztés volt. A létesítmény tervezett főbb egységei: a Dunakiliti mellett épülő mederzáró duzzasztómű, a Csallóközön végighúzódó üzemvízcsatorna közepén a bősi erőművel és Nagymaros térségében a nagymarosi vízlépcső. A bősi erőmű első ütemét 1986-ban, a nagymarosi erőmű utolsó egységét pedig 1990-ben kellett volna üzembe helyezni. Eredeti formájában végül sosem valósult meg.

Készítette: E. Várkonyi Péter
Tulajdonos: MTI Zrt. Fotószerkesztőség
Fájlnév: AFNYIP198905260042
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2009-04-19

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 5405
Magasság (px): 3613
Forrás típusa: JPG
Azonosító: ae8fddbc-c881-484c-9edd-ad89259d656b




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

27 500 HUF
23 000 HUF
20 000 HUF
17 000 HUF
14 500 HUF
25 500 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
16 000 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 954 HUF
13 319 HUF
11 795 HUF
11 795 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
9 128 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 477 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 572 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
13 954 HUF
13 319 HUF
11 795 HUF
11 795 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
9 128 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 477 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 572 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


A sorozat további képei:


Hasonló képek: