Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Szabadidő - ELTE Gólyabál
Budapest, 1960. november 27.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatói táncolnak az egyetem gólyabálján a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem aulájában.
A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Magyarország legrégebbi folyamatosan működő és az egyik legnagyobb egyeteme. Kezdetben Pesti Egyetemnek, majd 1872-től 1921-ig Budapesti Tudományegyetemnek, a két világháború között Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetemnek nevezték. Eötvös Loránd fizikus nevét 1950. szeptember 15-e óta viseli.
Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem: Az 1948. évi LVII. törvénnyel hozták létre önálló universitasként a Magyar Közgazdaságtudományi Egyetemet, ami 1953-ban Marx Károly nevét vette fel. Többszöri átszervezés után 1990-től a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem nevet viselte. A 2000-es felsőoktatási integráció során egybeolvasztották az Államigazgatási Főiskolával, így a neve Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem lett. 2003-ban a korábban a gödöllői Szent István Egyetemhez részét képező budai karok (a korábbi Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem) is csatlakoztak az egyetemhez, ezt követően vette fel a Budapesti Corvinus Egyetem nevet. 2012. január 1-jével az Államigazgatási Főiskola átkerült az újonnan megalapított Nemzeti Közszolgálati Egyetemhez, így a Corvinusnak két campusa és hat kara maradt.
Készítette:
Friedmann Endre
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF_FRI196011270017
Láthatóság:
publikus
Kiadás dátuma: 2015-09-03
Technikai adatok:
Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 3975
Magasság (px): 4305
Forrás típusa: JPG
Azonosító: abc53db0-1dcc-41a6-854e-271e5bd719c5
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!
A sorozat további képei: