Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Városkép - Sopron
Sopron, 1954. szeptember 6.
A Károly-kilátó, az üdülők és kirándulók kedvelt pihenőhelye.
A Károly-kilátó és maga a 398 m magas Károly-magaslat egyaránt Romwalter Károly soproni nyomdász és lapkiadó emlékét őrzi, mert ő és fia ácsoltatták 1876-ban (néhány források szerint 1878-ban) ezen a helyen az első kilátót.
Amikor a faépítmény elöregedett, a városszépítők 1902-ben úgy találták, hogy javítása túl drága lenne, és ezért inkább „a hely méltóságának megfelelő kilátót” építenek, kőből. Ennek ellenére az építkezést csak 1936-ban fejezték be, mert közben csődbe ment az a bank, amelybe az adományokból a kilátóra összegyűlt pénzt elhelyezték. A végleges terveket Winkler Oszkár készítette el – a terméskőből épült kilátó 23 m magas.
Készítette:
Járai Rudolf
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF__JA195409060036
Láthatóság:
publikus
Technikai adatok:
Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 3649
Magasság (px): 5053
Forrás típusa: JPG
Azonosító: ce914606-5938-47ab-a693-b65246d61b63
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!