Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Sajtó - Évforduló - 10 éve jelent meg a Szabad Nép
Budapest, 1952. február 1.
Az elnökség tagjai díszes drapériával leborított asztal mögött állnak a Szabad Nép megjelenésének tizedik évfordulóján, a Városi Színházban rendezett ünnepségen, mögöttük ünnepi dekoráció: jobb oldalon Rákosi-címer függ, középen Rákosi (k) és Sztálin nagyméretű, fehér mellszobra, hátul a Szabad Nép előlapjának egy kinagyított pédánya, valamint virágok és zászlók.
A Szabad Nép a magyar kommunista párt napilapja volt 1942 és 1956 között, a Népszabadság elődje. Első száma 1942. február 1-jén jelent meg, főszerkesztője Rózsa Ferenc volt, a vezércikket Schönherz Zoltán írta. A II. világháború idején csak komoly korlátozásokkal jelenhettek meg a magyar lapok a sajtócenzúra és a papírhiány miatt. Szünet után a háborút követően 1945. 03. 25-én jelent meg először újra a Szabad Nép és az azt követő évtizedben hűen szolgálta a kommunista állampártok, először az MKP, majd az MDP hivatalos irányvonalát. Az 1956-os forrdalom napjaiban a lap hangnemet váltott és a változtatásokat követelők oldalára állt,de addigra oly mértékben azonosították a kommunista diktatúrával, hogy ellehetetlenült. 1956. november 2-án a Népszabadság váltotta. Székháza abudapesti József körút és a Blaha Lujza tér sarkán állt, a 2007-ben lebontott Sajtóház volt, amelyet 1950-ben adtak át. Neves munkatársai: Gimes Miklós, Kornai János, Méray Tibor. A köznyelv Rákosi-címernek nevezi a Magyar Népköztársaság Alkotmányával ( 1949.évi XX. tv.) elfogadott új állami jelképet, amely a Kossuth-címert váltotta fel. Heraldikai szempontból nem tekinthető címernek (antiheraldikus), mivel nemm tartalmaz címerpajzsot. E címer használatát az 1957. évi II. tv. 3.§-a helyezte hatályon kívül és a rendszerváltásig használatos címerrel váltották fel. Az 1949. évi XX. tv. 67. §-ának alapján a Magyar Népköztársaság címere a következő volt: "Kétoldalt búzakoszorúval egybefogott, kerek világoskék mezőben kalapács és búzakalász; a mező felső részén a mezőre sugarakat bocsátó ötágú vörös csillag, alján redőzött piros-fehér-zöld színű szalag." Rákosi Mátyás azzal indokolta az új államcímer bevezetését, hogy a "Kossuth-címer nem fejezi ki, hogy Magyarország a dolgozó munkások és parasztok országává vált." A "Rákosi-címer" nagyon sok tekintetben hasonlóságot mutat a szovjet tagköztársaságok címereivel.
Készítette:
Pap Jenő
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF__PP195202010027
Láthatóság:
publikus
Kiadás dátuma: 2014-01-24
Technikai adatok:
Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 4776
Magasság (px): 4939
Forrás típusa: JPG
Azonosító: bef17dc1-f604-4fd2-8a03-993a87040272
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!
A sorozat további képei: