Az új, farmotoros Ikarus 66-os típusú autóbusz próbaútján a Mátyás-templom előtt halad el. Jobbra Szent István király lovas szobra áll.
A fővárosi tömegközlekedésben 1959-ben megjelent az Ikarus 66, az új, farmotoros típus, a nagy reménység. Kialakításakor elsősorban a fővárosi alkalmazhatóság lehetőségeit vették számításba. Az előzetes felmérésekből az tűnt ki, hogy a Fővárosi Autóbuszüzem utasforgalmi igénye kb. száz ülő és álló utast szállító járművek gyártását követeli meg. Az Ikarus gyár az Ikarus 66 fő méreteit az ún. GF 100-as prototípus alapján alakította ki. A tervezés már 1955-ben megkezdődött. Az alváz nélküli, önhordó kivitelben, 1-2-1 ajtóelrendezéssel készült kocsi szerkesztésében újdonságnak számított a farban elhelyezett motor A kocsi méreteinek kialakítását végeredményben két körülmény korlátozta: az egyik a fordulási kör sugara, ami a tíz métert nem haladhatta meg, hogy a főváros legszűkebb kanyarjában is megbízhatóan közlekedjék, a másik a rendelkezésre álló Csepel 613 D típusú hathengeres 91,5 kW-os motor teljesítménye volt. A hátsó motor elrendezési előnye abban rejlik, hogy a hozzáférhetősége minden eddiginél kedvezőbb volt, a tömegelosztás pedig terheletlen állapotában is alacsonyabb padlószintet biztosított. A 11 375 mm hosszú és 5550 mm tengelytávú autóbusz befogadóképességét végül is 39 ülő és 52 álló utasra méretezték. Az államalapító Szent István király szobrát, Stróbl Alajos alkotását 1906-ban avatták fel a budai várban. A szobor közel 5 és fél méter magas talapzatát a Halászbástya építésze, Schulek Frigyes tervezte. Az alépítmény domborművein István uralkodásának kiemelkedő mozzanatai: a koronázás, a törvényhozás és a templomépítés láthatók.