Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Egészségügy - Orvosi segédeszköz

Budapest, 1953. március 12.

Hidraulikus fogászati székben ülő betegen végez fogászati kezelést a fogorvos a Szentkirályi utcai tanácsi rendelőben.
A tanácsrendszert 1950-ben vezették be, ennek keretében a közigazgatás szinte valamennyi ága egységes szervezeti keretet kapott, teljesen megszűnt az önkormányzati jelleg. Kezdetben a tanácsok központi irányítását elvileg a Minisztertanács, ténylegesen a belügyminiszter látta el. Négy évtizedes fennállása alatt háromszor alakították át jelentősebb mértékben. Az 1950-es első tanácstörvényt, mely alig különbözött a hasonló szovjet jogszabály fordításától, 1954-ben követte a második, mely az első Nagy Imre-kormány politikájának megfelelően a törvényesség megerősítése, a különböző szervek egymáshoz való viszonyának világosabb rögzítése és részben a magyar viszonyokhoz való jobb alkalmazkodás céljával született. Az 1971-es harmadik tanácstörvényben megjelent a tanácsok államhatalmi szervként való meghatározása mellett azok önkormányzati jellegének megfogalmazása is. Ekkor került sor a járási tanácsok megszüntetésére, illetve szintén ekkor iktatták törvénybe a nagyközségi tanácsok és a városkörnyékek rendszerét. 1990-től önkormányzati rendszer működik. Fogfúrás régi típusú (azaz, nem turbinás és nem vízhűtéses) fúrógéppel, fogtömés előtt.

Készítette: Sziklai Dezső
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: MF_SZI_____5570640
Láthatóság: publikus

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 3702
Magasság (px): 5017
Forrás típusa: JPG
Azonosító: f60abd06-bdd1-45aa-9fc5-69666f4a189d




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

29 500 HUF
26 500 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
24 500 HUF
20 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

12 303 HUF
11 795 HUF
10 271 HUF
9 509 HUF
8 112 HUF
7 858 HUF
6 334 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
4 683 HUF
12 303 HUF
11 795 HUF
10 271 HUF
9 509 HUF
8 112 HUF
7 858 HUF
6 334 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
4 683 HUF
4 683 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


Hasonló képek: