Bozó János nyugdíjas parasztember kérges tenyerét mutatja feleségének otthonukban.
Magyarországon 1928-ban jelent meg a nyugdíjról szóló törvény, ekkor a várható élettartam 47 év volt a férfiaknál és 50 év a nőknél, a nyugdíjkorhatár pedig a 65 éves kor volt. A nyugdíjrendszer tőkével fedezett volt, a befolyt pénzeket a nyugdíjbiztosító befektette, ingatlanokat vett rajta, amit aztán bérbe adott, illetve értékpapírokban tartotta a maradék vagyont. A háború után egy kényszerhelyzet állt elő a tőkefedezet pusztulása miatt, ezért bevezették a felosztó-kirovó nyugdíjrendszert, ahol a befizetők nem a saját nyugdíjukat biztosítják, hanem csak az aktuális eltartottakét. 1951. évi 30. sz. törvényerejű rendelet minden munkaviszonyban álló dolgozó és hozzátartozója számára azonos feltételek és mértékek szerint biztosított ellátásokat. Noha a háború előtti nyugdíjrendszertől elhatárolódott, a kapcsolatot megteremtette vele, de a nyugdíj összegében csak az 1945 után szerzett szolgálati időt honorálta.