Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Egyház - Debrecen - Felújított Egyetemi Református Templom

Debrecen, 2023. január 25.

Az Egyetemi Református Templom bejárati dór oszlopsora. Az Egyetem téri templom felújítása is része volt a Tiszántúli Református Egyházkerület Orando et Laborando-mottóval 2017-ben indított és véget ért projektjének. A műemléki jellegű eredetileg 1942-ben felszentelt templomot a háborúban bombatalálat érte és a felszabadulás után megszűnt Isten háza lenni, állami tulajdonba vették, működött számítóközpontként, majd az egyetemi könyvtár raktáraként, lépcsőzetén pedig nyaranta színházi előadásokat is rendeztek. Eredeti templomi, hitéleti funkcióját csak 2006-ban kapta vissza. A felújítással cél volt, hogy ne csak a gyülekezet, hanem a turisták számára is kedvelt helyszínné váljon, valamint kulturális rendezvényeknek egyarán teret adjon.

Készítette: Oláh Tibor
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: BC__OB202301250018
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2023-04-24

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 2565
Magasság (px): 4000
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 5004204d-c334-4cd6-9420-75045dd60f4d




Tisztelt Felhasználónk! Ez a fénykép nem képezi a Nemzeti Archívum szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.

2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

20 000 HUF
18 000 HUF
15 000 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

8 747 HUF
8 493 HUF
6 969 HUF
6 334 HUF
5 318 HUF
5 191 HUF
8 747 HUF
8 493 HUF
6 969 HUF
6 334 HUF
5 318 HUF
5 191 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


Hasonló képek: