Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Mezőgazdaság - Évforduló - 180 éves a Mezőhegyesi Állami Gazdaság

Mezőhegyes, 1965. augusztus 8.

Legel a ménes a fennállásának 180. évfordulóját ünneplő Mezőhegyesi Állami Gazdaságban. Az ÁG elődje az 1784-ben II. József magyar király rendelete alapján létrehozott Császári és Királyi Ménesintézet volt, miután katonai jelentősége miatt az uralkodó fontosnak tartotta a lótenyésztést. A Csekonics József vezetésével elkezdett munka a magyar lótenyésztés alapja lett. Később fokozatosan fejlődtek az állattenyésztés többi ágai is: először a vágómarhák nevelése, majd a sertés- és juhállomány. A gazdaság fejlődését megtörte a második világháború, miután értékes lóállományát a németek vitték el, egyéb állatait a hadsereg élelmezésére használták. Az egykori katonai ménesben 1950-ben újraindult a tenyésztői munka, az állattenyésztés és a növénytermesztés. A 22 ezer holdas gazdaság ma már nemcsak nemzetközi hírű lovaira büszke, hanem az állattenyésztés többi ágaiban, valamint növény- és gyümölcstermesztésben is kiváló eredményeket érnek el.

Készítette: Kunkovács László
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF_END196508080011
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2020-04-22

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 5822
Magasság (px): 3095
Forrás típusa: JPG
Azonosító: d3730ccc-3e4f-479a-bf72-03572ccb7d8d




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

26 500 HUF
22 500 HUF
18 500 HUF
16 000 HUF
25 000 HUF
21 000 HUF
17 500 HUF
15 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

12 811 HUF
11 414 HUF
11 414 HUF
10 017 HUF
10 017 HUF
8 747 HUF
8 747 HUF
7 731 HUF
7 731 HUF
6 588 HUF
6 207 HUF
5 699 HUF
5 699 HUF
4 937 HUF
12 811 HUF
11 414 HUF
11 414 HUF
10 017 HUF
10 017 HUF
8 747 HUF
8 747 HUF
7 731 HUF
7 731 HUF
6 588 HUF
6 207 HUF
5 699 HUF
5 699 HUF
4 937 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


Hasonló képek: