Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Táj, város - A budapesti Madách tér

Budapest, 1954. június 19.

Virágárus a Madách-ház árkádjai alatt Budapest VII. kerületében, a háttérben a Faluszínház felirata (2004-től Örkény István Színház).
1940-ben Budapest VII. kerületében a tervezett, de soha el nem készült Madách sugárút elején üresen állt egy telek, amelyet senki nem akart beépíteni. Végül a Közmunkatanács vállalta az épület megépítését. A terveket Gerlóczy Gedeon készítette. Hogy az anyagi ráfordítás valamelyest megtérüljön, az épület alsó három szintjén mozit tervezett. Már a munkálatok ideje alatt kiadták a helyiséget, ám a bérlő nem kapott engedélyt a mozi üzemeltetésére. Ekkor merült föl az ötlet, hogy az épülő mozit alakítsák át színházzá. A Madách tér 6. szám alatti színházat Károlyi István gróf vette meg. Károlyiék később az igazgatást Pünkösti Andornak ajánlották fel. Pünkösti Madách Színháza 1941. szeptember 19-én tartotta az első bemutatót. Az 1941-1944 közötti időszakban Pünkösti háborúellenes, antifasiszta szelleme a független gondolkodású pesti polgárság egyik utolsó menedékhelyévé tette a színházat. A német megszálláskor, 1944. március 19-én a színházat bezárták. Pünkösti öngyilkosságot követett el. 1944 áprilisától az év végéig Cselle Lajos fasiszta színházat vezetett az épületben. A háború után fél évig a színházépület Palasovszky Ödön kísérleti vállalkozásának adott helyet, majd 1946 elejétől a Színiakadémia színháza lett. 1947 októberében a színház állami kezelésbe került, és Állami Madách Színház néven folytatta tovább a munkát. Egy évvel később kivették az - akkorra már - Színház- és Filmművészeti Főiskola hatásköréből, 1949 áprilisától pedig a Nemzeti Színház vette bérbe a színházat. 1951-ben a színházat átköltöztették az Izabella térre (ma Hevesi Sándor tér), az addigi Magyar Színház épületébe. Ekkor az épület az Állami Faluszínház központi helyisége lett. A Faluszínház feladata a vidéki színházak tájelőadásai által nem látogatott kisvárosok és községek színházi ellátása volt. 1954-ben a színházat a Madách Színház Kamaraszínháza (később Madách Kamara) néven a Madách Színházhoz csatolták. Az Örkény István Színház 2004. szeptember 21-én nyílt meg.

Készítette: Zinner Erzsébet
Személyek: -
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: MF__CI____17000226
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2013-11-19

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 3243
Magasság (px): 3234
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 21a66aaa-1912-4219-a4ff-99d5b3283a8b




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

19 000 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 000 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
14 500 HUF
12 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

7 985 HUF
7 985 HUF
6 588 HUF
6 588 HUF
5 318 HUF
5 318 HUF
4 302 HUF
4 302 HUF
7 985 HUF
7 985 HUF
6 588 HUF
6 588 HUF
5 318 HUF
5 318 HUF
4 302 HUF
4 302 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


Hasonló képek: