Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Városkép - Az Állami Biztosító neonreklámja
Budapest, 1965. január 13.
A Biztosítás – biztonság jelmondat a háztetőn a November 7. tér és a Lenin körút sarkán az Állami Biztosító neonreklámján.
Állami Biztosító Nemzeti Vállalat (röviden Állami Biztosító – ÁB): Az állam 1949-ben alapította a vállalatot. 1986-ban létrehozták a Hungária
Biztosítót, mely az Állami Biztosító Nemzeti Vállalatból vált ki. 1990-ben a cég részvénytársasággá alakult. A vállalat új tulajdonosa 1992-ben 75%-ban, 1995-ben pedig 100%-ban a hollandiai AEGON Csoport lett. 2004-ben a vállalat felvette az AEGON Magyarország Általános Biztosító Rt., majd 2006-ban a az AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt. nevet.
Az Állami Biztosító reklámja: Az ÁB logót és a Biztosítás – biztonság szlogent széles körben ismerték, Budapest számos pontján hirdette neonfelirat.
Oktogon: Nyolcszögletű tér a Nagykörút Teréz körúti szakasza és az Andrássy út kereszteződésében. A teret övező négy eklektikus épület 1877–1879 között épült fel, Szkalnitzky Antal tervei alapján. A XIX. században a neve Nyolcszög tér volt, az 1920-as évektől Oktogonnak hívták. 1936-től Mussolini tér nevet viselte, 1945-től újra Oktogon. 1950-től November 7. térre (a köznyelvben Novhét tér). 1990 óta ismét Oktogon a tér neve.
Nagykörút: Budapest egyik legfontosabb útvonala, a Margit híd pesti hídfőjétől a Petőfi híd pesti hídfőjéig tart. Szakaszai azokról a városrészekről kapták nevüket, amelyeken áthaladnak: Teréz körút, Erzsébet körút, József körút, Ferenc körút. Kivéve a Szent István körutat, amely a városrész nyomán csak 1870–1937 között viselte a Lipót körút nevet. 1950–1990 között a Teréz körúti és Erzsébet körúti szakasz neve Lenin körút volt.
Készítette: Vitályos József
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AC_TAJ196501130002
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2015-03-09
Technikai adatok:
Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 3885
Magasság (px): 4401
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 81a51f0b-b188-4408-bb8d-05e4b5a3209d
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!
A sorozat további képei: