Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Kultúra - Műemlék - Gödöllői Királyi Kastély

Gödöllő, 2021. augusztus 28.

Mária Valéria Matilda Amália osztrák főhercegnő, magyar és cseh királyi hercegnő címzetes toszkánai hercegné szalonja a Ferenc József és Erzsébet királyné, valamint később Horthy Miklós nyaralóhelyeként híressé vált gödöllői barokk kastély kiállításán. Az épületet Grassalkovich Antal építtette a 18. század közepén. A szakértők Mayerhoffer Andrást tartják a kastély tervezőjének. A gróf itt fogadta 1751-ben Mária Teréziát. A Grassalkovichok után az épület többször gazdát cserélt, a magyar állam 1867-ben vásárolta meg királyi pihenőrezidenciának. Gödöllő Erzsébet királyné kultuszának kialakulásában is fontos szerepet játszott. Az épület átvészelte a második világháborút, a belső műtárgyállomány azonban szinte teljesen megsemmisült. 1958-tól a kastélyban szociális otthon működött, ezért helyreállítása csak 1985-ben kezdődhetett el. Ezt követően múzeum lett, melynek első állandó kiállítását 1996-ban nyitották meg. A modern magyar műemlékvédelem egyik sikertörténete, ezért a szakemberek arra törekednek, hogy a fellelhető egykori berendezési tárgyak visszakerülhessenek a kastély múzeumba.

Készítette: Balaton József
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: BC__ZA202108280011
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2021-08-30

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 4288
Magasság (px): 2848
Forrás típusa: JPG
Azonosító: f210b67a-d58b-4725-94d1-2844c1551c93




Tisztelt Felhasználónk! Ez a fénykép nem képezi a Nemzeti Archívum szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.

2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

24 000 HUF
20 000 HUF
17 500 HUF
14 500 HUF
22 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

9 890 HUF
9 128 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 477 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 572 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
9 890 HUF
9 128 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 477 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 572 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


Hasonló képek: