Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Műemlékvédelem - Budapest - Újjászületett a hajdanvolt Palermo kávéház épülete

Budapest, 2023. február 28.

A felújított 1878 és 1880 között Freund Vilmos és Quittner Zsigmond tervei alapján épült neoreneszánsz-eklektikus stílusú ház kapualja és főlépcsőháza, az Andrássy út és a Liszt Ferenc tér találkozásánál. A védelem alatt álló, társasházat a kulturális örökségének megőrzésével újították fel és 13 prémium kategóriás lakóingatlant, két kereskedelmi egységet és egy vendéglátóhelyet alakítottak ki benne. A munkát az Év Lakóingatlan Fejlesztése kategóriában Real Estate Awards díjjal tüntették ki. A ház több újság szerkesztőségének is helyet adott, itt szerkesztették például a Magyar Hírlap és a Világ című lapokat, valamint intézmények, cégek és más szervezetek egész sora működött benne, volt itt kesztyűüzlet, drogéria, hangjegykölcsönző, a Borgward német autógyár „vezérképviselete” is. Földszintjén volt a 20-30-as években az egykori Palermo kávéház, amely a korszak irodalmi nagyságainak kedvelt helye volt, az emelete pedig a Terézvárosi Polgári Kaszinónak adott helyet.

Készítette: Balaton József
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: BC__ZA202302280004
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2023-03-03

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 4288
Magasság (px): 2288
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 028d6cae-c48b-464e-8be7-3b7f8b968c24




Tisztelt Felhasználónk! Ez a fénykép nem képezi a Nemzeti Archívum szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.

2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

18 500 HUF
15 500 HUF
17 500 HUF
15 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

8 747 HUF
7 731 HUF
7 731 HUF
6 588 HUF
6 588 HUF
5 699 HUF
5 699 HUF
4 937 HUF
8 747 HUF
7 731 HUF
7 731 HUF
6 588 HUF
6 588 HUF
5 699 HUF
5 699 HUF
4 937 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


Hasonló képek: