Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Belpolitika - Ülősztrájk a Belügyminisztérium előtt

Budapest, 1989. Április 27.

A Fidesz választmányának tagjai, köztük Hegedűs István (elöl, jobbra), Fodor Gábor (az oszlop előtt, szócsővel), Kövér László (Fodortól balra, háttal ül) és Rockenbauer Zoltán (Fodortól jobbra, lehajol) a rendőrség egyes tagjainak brutális, minden jogalapot nélkülöző fellépései ellen tiltakoznak ülősztrájkkal a Belügyminisztérium előtt a Roosevelt téren.
A testület tagjai többször felolvasták azt a nyilatkozatukat, amelyben tiltakoztak a rendőrség egyes tagjainak brutális, minden jogalapot nélkülöző fellépései ellen, a katonai bíróságok részrehajlóan enyhe és egyes esetekben jogilag is téves ítéletei ellen, valamint amiatt, hogy a hatalmukkal súlyosan visszaélő személyek többsége továbbra is a rendőrség kötelékében maradhat. A testület tagjai követelték a belügyminiszter lemondását, a Belügyminisztérium feletti közvetlen MSZMP irányítás megszüntetését, azt, hogy a fegyveres testületek kötelékébe tartozók a jövőben ne lehessenek politikai szervezetek tagjai, s haladéktalanul rögzítsék törvényben a rendőrség működésének részletes szabályait, s számolják fel az állampolgári jogegyenlőséget sértő katonai bíróságokat.

Készítette: Demecs Zsolt
Személyek: Kövér László, Hegedűs István, Fodor Gábor, Rockenbauer Zoltán
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF_DEM198904270003
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2014-04-09

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 5429
Magasság (px): 3637
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 96ed6e0c-74a6-492c-a775-d11afafb56f6




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

27 500 HUF
23 000 HUF
20 000 HUF
17 000 HUF
14 500 HUF
25 500 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
16 000 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 954 HUF
13 319 HUF
11 795 HUF
11 795 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
9 128 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 477 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 572 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
13 954 HUF
13 319 HUF
11 795 HUF
11 795 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
9 128 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 477 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 572 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


A sorozat további képei:


Hasonló képek: