Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Budapest - Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Budapest, 2014. Április 2.

Az egykori Ludovika Akadémia felújított műemlék épülete a Ludovika téren, a főváros VIII. kerületében. Az épület a tervek szerint 2015 szeptemberétől a Nemzeti Közszolgálati Egyetem otthona lesz.
A Pollack Mihály tervezte műemlék épület alapkövét 1830-ban tették le. A nettó 25 milliárd forintos összköltségű felújítást 80 százalékban EU-s forrásból finanszírozzák. 2015 szeptemberétől a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen zajlik majd a 6000 graduális képzésen részt vevő hallgatón kívül a 80 ezer köztisztviselő állandó és rendszeres továbbképzése, valamint 4000 továbbképzési szakos hallgató, illetve 2800 kormányablak-ügyintéző oktatása is.

Készítette: Balaton József
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: BC__ZA201404020009
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2014-04-10

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 4158
Magasság (px): 2706
Forrás típusa: JPG
Azonosító: d575b6c3-05eb-40c9-9169-c174f8e2ab76




Tisztelt Felhasználónk! Ez a fénykép nem képezi a Nemzeti Archívum szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.

2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

20 000 HUF
17 500 HUF
14 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


Hasonló képek: