Kalocsai népviseletbe öltözött nők vidáman sugdolóznak. A felvétel készítésének pontos helye ismeretlen.
A kalocsai hímzés elnevezés alapvetően lapos öltéssel és száröltéssel Kalocsa városában és környékén készült virághímes munkát jelöl. A kalocsai szállások női lakossága bérmunkában varrta a hímzéseket már a 19. század végén is. Főleg a környező vidék városai és a nagyobb települések igényesebb úri-polgári háztartásai számára készítették a fehér hímzéseket. Kezdetekben úgynevezett "kalocsai ütőfá"-val nyomták elő a motívumok körvonalait a vászonra. A kalocsai előnyomda 1860 körül nyílt meg Kalocsán. Természetesen a bérmunka időszak kezdete előtt is hímezték e vidék asszonyai, leányai a saját holmijukat is. Később a hímzőasszonyok, leányok maguk rajzolják elő a mintákat az alapanyagon, amely az iparosodás után már egyre inkább finomabb gyolcs, pamut a korábbi vászon helyett. Az 1890-es évek után egyre gyakrabban előfordult, hogy a kezdetben lyukhímzéssel kivarrt motívumokat teljesen betöltik laposöltéssel. 1912-ben nyílt meg a nagyatádi fonalgyár, ahonnan már színtartó fonalat tudtak beszerezni a kalocsai hímzéshez. A színtartó fonalak elterjedésével a kalocsai hímzés az I. világháború után kezd színesedni. A minták, motívumok a házakon alkalmazott falfestés mintáit követték a hímzéseken is. Igen elterjedt volt a virágornamentika, amelyek a mezőkön és kertekben megtalálható virágokat tartalmazták: ibolya, csillagvirág, liliom, pillevirág, tulipán, szegfű, harangvirág, margaréta, orgona, fukszia, árvácska, rózsa, rózsabimbó, a híres kalocsai piros paprika, különböző bogyók, nefelejcs, gyöngyvirág stb.