Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Gazdaság - Szövetkezeti mozgalom
Tolcsva, 1951. március 1.
Asszonyok beszélgetnek a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége (MNDSZ) tolcsvai szervezete helyisége előtt. A bejárat fölött függő zászló felirata: "Megvédjük a békét!" Az ablakba helyezett transzparens szövege: "A terménybeadás: kötelesség! Túlteljesítésével erősíted a békét!" A felvétel készítésének pontos dátuma ismeretlen.
A Magyar Nők Demokratikus Szövetsége (MNDSZ) 1945 és 1956 között működő, a Magyar Kommunista Párt kezdeményezésére létrejött szervezet.
Az MKP kezdeményezésére 1945. február 18-án alakult meg. A látszólag „pártonkívüli társadalmi szervezet” a nők helyzetének törvényes szabályozását követelte, a férfiakkal való teljes egyenjogúsítás alapján. 1946 elején hagyták jóvá szervezeti szabályzatát, amiben a munkás, paraszt, értelmiségi, háztartásbeli nők politikai és gazdasági problémáinak képviseletét, az intézményes anya- és gyermekvédelem előmozdítását, kulturális és oktatói feladatok ellátását jelölte meg fő feladatnak. 1945-ben „Asszonyok” címmel képes folyóiratot indított (1949-ig jelent meg). Az első két évben már mintegy 500 ezer tagja, és 500 vidéki csoportja volt.
1946-ig Budapesten és vidéken a szociális-egészségügyi munkákba kapcsolódtak be. Az első országos találkozó után (1946. április) már egyre inkább a KMP női szervezeteként működött, hiszen fő feladatnak már a reakció elleni küzdelmet, a közigazgatás megtisztítását, a szövetkezetek kiépítését, a széncsata támogatását tekintette. Elnöke 1949-ig Rajk Lászlóné, főtitkára 1949 és 1952 között Jóború Magda, majd Vass Istvánné volt. 1948-ban a többi női szervezetet is az MNDSZ-be kényszerítették, ezzel létre jött az MDP befolyása alatt álló egységes nőmozgalom, átvéve annak jelszavait. Nők Lapja néven képes hetilapot indítottak. A párt- és DISZ-szervezetek erősödésével azonban 1952 elején e szervezeteket felszámolták, s helyettük a szakszervezeten belül alakultak nőbizottságok. Az MNDSZ 1956-ban megszűnt, majd 1957-ben Magyar Nők Országos Tanácsa néven alakult újjá, s működött 1989-ig.
Készítette: Szécsényi József
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF___X51__17070009
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2017-09-15
Technikai adatok:
Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 4389
Magasság (px): 4541
Forrás típusa: JPG
Azonosító: a7420ae6-71f1-4758-af24-6fce37481667
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!
A sorozat további képei: