Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Sport - Magyarország-Csehszlovákia ökölvívó mérkőzés
Budapest, 1968. június 7.
A magyar Gedó György (világos mezben) és a cseh Vesely bokszol a szorítóban a Magyarország-Csehszlovákia nemzetek közötti ökölvívó mérkőzésen a Sportcsarnokban. A viadalt Gedó pontozással nyerte.
Gedó György (Újpest, 1949. április 23. – ) olimpiai bajnok ökölvívó, edző. Papírsúlyban, illetve a 48 kg-os súlycsoportban versenyzett. 1968-tól 1980-ig szerepelt a magyar válogatottban. Első jelentős eredménye az 1969-ben Bukarestben szerzett Európa-bajnoki cím, amit az 1971. évi madridi Európa-bajnokságon is meg tudott védeni. A magyar küldöttség tagja volt az 1968. évi mexikóvárosi, az 1972. évi müncheni, az 1976. évi montreali és az 1980. évi moszkvai olimpiai játékokon. Az 1972. évi olimpián bajnoki címet nyert, megszerezve ezzel a nyári olimpiák történetének 101. magyar aranyérmét. Nyolcszor szerzett magyar bajnoki címet, 1968-ban és 1972-ben az év ökölvívójának választották. 1976-tól az egyesület ökölvívójaként a Vasas Ökölvívó Szakosztályának vezetőedzője is volt. Az aktív sportolást az 1980. évi moszkvai olimpia után fejezte be. Visszavonulása után a Belvárosi Vendéglátó Vállalat üzletvezetője, a Népstadion és Intézményei Vállalat rendésze, majd 1994-től 1995-ig az egri Kordax SE vezetőedzője volt. 1996-tól a Magyar Ökölvívó Szövetség tanácsadója.
Készítette: Kovács Gyula
Személyek:
Gedó György, Vesely,
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF__KK196806070054
Láthatóság: publikus
Technikai adatok:
Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 4676
Magasság (px): 5076
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 667c98d2-8fb5-46d2-8872-517f1b2f4f24
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!
A sorozat további képei: