Gyászolók tisztelegnek Kádár János (a Magyar Szocialista Munkáspárt nyugalmazott elnöke, az Elnöki Tanács tagja, országgyűlési képviselő) ravatala előtt a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága (MSZMP KB) Jászai Mari téri székházában (ma Képviselői Irodaház). A politikust, a Mező Imre (1990-től Fiumei) úti temetőben (Fiumei úti Nemzeti Sírkert, vagy Kerepesi temető) százezerre becsült tömeg jelenlétében helyezték örök nyugalomra.
Kommunista politikus, eredetileg írógép-műszerész. Anyja leánykori neve után Czermanik néven anyakönyvezték (később változott vezetékneve Csermanekre, majd 1945-ben Kádárra). Tizenkilenc évesen lépett be a Kommunisták Magyarországi Pártjába, az 1940-es évek elejére az illegális kommunista mozgalom egyik vezetője, 1943-ra a KMP Központi Vezetőségének titkára lett. 1945-től a Magyar Kommunista Párt (MKP) Politikai Bizottságának tagja, az Ideiglenes Nemzetgyűlés képviselője, 1946-tól a párt Központi Vezetőségének főtitkár-helyettese volt. 1948-ban bekerült a szociáldemokratákkal egyesült utódpárt, a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) vezető testületeibe is. 1948 augusztusától 1950 nyaráig belügyminiszter. Közreműködött a többpártrendszer felszámolásában, a hírhedt koncepciós perek, így a Rajk-per előkészítésében. 1951-ben őt is életfogytiglani börtönre ítélték, és csak 1954-ben, a Nagy Imre-kormány idején szabadult. 1956 júliusától újra a legfelsőbb pártvezetés tagja volt, majd az MDP első titkára lett. A forradalom napjaiban államminiszterként tagja volt Nagy Imre koalíciós kormányának. 1956. november 1-jén a rádióban bejelentette a kommunisták új pártja, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) megalakítását – ekkor már nem tartózkodott Budapesten, a szovjetek Münnich Ferenccel együtt Moszkvába szállították. A szovjet vezetés, az intervenció "legalizálása" érdekében őt nevezte ki az ellenkormány élére. November 4-én tért vissza a forradalmat eltipró szovjet tankok élén, rádióközleményben jelentve be a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulását Szolnokon. November 7-én a Minisztertanács elnöke lett; ettől kezdve szinte haláláig politikai értelemben az ország első emberének számított. Volt az MSZMP KB első titkára (1956/1957-1985), főtitkára (1985-1988), végül elnöke (1988-1989), s két ízben a Minisztertanács elnökének tisztjét is betöltötte (1956-1958, 1961-1965). A Kádár-éra az 1956-os forradalom leverésétől, a véres megtorlástól a sokaknak szerény gyarapodást hozó konszolidáció és az ún. "puha diktatúra" évtizedein át a szocialista rendszer összeomlását okozó gazdasági és általános politikai válságig tartott. Maga Kádár még megérte az 1958-ban kivégzett Nagy Imre 1989. június 16-i újratemetését, és szinte jelképesen éppen azon a napon, 1989. július 6-án halt meg, amikor a Legfelsőbb Bíróság hatálytalanította a Nagy Imre és társai perében hozott ítéleteket.