Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Ipar - Rákosi Mátyás Művek

Budapest, 1955. március 4.

Kelemen János kétszeres sztahanovista olvasztár dolgozik a Rákosi Mátyás Művek fémművének fémöntödéjében.
Weiss Manfréd németországi kereskedelmi tanulmányok után, Bertold bátyjával együtt alapította az első magyar konzervgyárat 1882-ben. A főként a hadseregnek szállító ferencvárosi gyár mellett konzervdoboz-készítő üzem létesült, ahol 1886-tól tölténytárakat, később lőszereket is gyártottak. Egy robbanás után a Weiss Manfréd Lőszergyárat 1892-ben Csepelre költöztették. Itt a kilencvenes évek végére kohó, öntöde és hengerde, majd később acélmű épült. A cég továbbra is elsősorban a hadsereg megrendelésére dolgozott, s az első világháborús konjunktúrának köszönhetően a Weiss Manfréd Vas- és Fémművei Rt. a Monarchia második legnagyobb - közel 30 ezer embert foglalkoztató - hadiüzemévé nőtte ki magát. A háború után a cég átállt a polgári termelésre, szerszámgépeket, kerékpárokat, varrógépeket, tűzhelyeket állított elő, később megkezdte a repülőgépgyártást is. A második világháborús fegyverkezés újabb fellendülést hozott, harckocsik és terepjárók is készültek az addigra már valóságos gyárvárossá fejlődött - szervezett és harcos munkássága folytán Vörös Csepelként emlegetett - Weiss Manfréd Acél- és Fém Művében. A háborúban számos bombatalálat érte, 1944-ben az SS 25 évre "kezelésre átvette" a letartóztatott tulajdonosoktól. 1948-ban államosították, először WM Acél- és Fémművek Nemzeti Vállalatként, majd 1950 és 1956 között Rákosi Mátyás Vas- és Fémművek néven, 1956-tól Csepel Vas- és Fémművek néven működött, s a szocialista nagyipar fellegvárának számított. Az ötvenes-hatvanas években mintegy 25 ezer embernek adott munkát, akiknek többsége a gyár közelében épített lakótelepen élt. A hatvanas években megalakult a Csepel Művek Tröszt, mely mintegy 15 tagvállalatot fogott össze. A trösztöt 1983-ban megszüntették, a vállalatok önállóvá váltak, közülük a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején számos átalakult, illetve megszűnt.

Készítette: Vadas Ernő
Személyek: Kelemen János
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF__VA195503040011
Láthatóság: publikus

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 4989
Magasság (px): 3649
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 255eb26b-ceae-41b6-97ba-400c36e817d8




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

29 000 HUF
26 000 HUF
23 000 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
27 000 HUF
24 000 HUF
21 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 065 HUF
12 430 HUF
10 906 HUF
10 398 HUF
9 636 HUF
9 128 HUF
7 985 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 461 HUF
5 953 HUF
5 572 HUF
4 810 HUF
4 429 HUF
13 065 HUF
12 430 HUF
10 906 HUF
10 398 HUF
9 636 HUF
9 128 HUF
7 985 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 461 HUF
5 953 HUF
5 572 HUF
4 810 HUF
4 429 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


Hasonló képek: