Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Tudomány - Régészet - Núbiai leletek

Budapest, 1965. augusztus 17.

Salamon Ágnes, Barkóczi László (k) és dr. Castiglione László (j) régészek a VI. század végéről származó tárolóedényt tanulmányozzák. Abdalla Nirqi, holland kutatók által felhagyott régészeti területének feldolgozását végezték el Núbiában az Assuáni-gát üzembe helyezése előtti feltáráson.
Barkóczi László (1917-), régész. Brigetio (Ó-Szőny) ásatásainak első közlője (1951), Vetus Salina (Adony) katonai táborát kutatta, Intercisa (Dunaújváros, korábban Dunapentele) ásatásaiban, Valcum (Keszthely-Fenékpuszta) feltárásában részt vett. Pannonia provincia üvegművességéről tett közzé monográfiát, s társszerzőkkel a római kori feliratokat közlő sorozat kiadásában szerkesztő volt. Castiglione László (1927-1984) régész, művészettörténész, a történettudományok doktora (1975). 1958-ban alapító tagja az MTA Régészeti Kutató Csoportjának, majd 1964–1980 között a Régészeti Intézet helyettes igazgatója. Salamon Ágnes (1923-1986) régész, muzeológus. A Nemzeti Múzeum Népvándorláskori Gyűjteményében (1953-1960), majd az MTA Régészeti Intézetében (1960-1983) dolgozott.

Készítette: Tormai Andor
Személyek: Salamon Ágnes, Barkóczy László, Castiglione László
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF__TI196508170002
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2015-02-17

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 5183
Magasság (px): 4047
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 0a436f0a-b6f3-46ae-976c-eedd64cbbf6c




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

32 500 HUF
29 000 HUF
25 000 HUF
21 000 HUF
19 000 HUF
15 500 HUF
14 000 HUF
27 000 HUF
23 000 HUF
20 000 HUF
18 000 HUF
15 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 573 HUF
13 065 HUF
11 541 HUF
11 541 HUF
10 144 HUF
9 636 HUF
8 366 HUF
7 985 HUF
7 223 HUF
6 842 HUF
5 953 HUF
5 572 HUF
4 810 HUF
4 810 HUF
4 048 HUF
13 573 HUF
13 065 HUF
11 541 HUF
11 541 HUF
10 144 HUF
9 636 HUF
8 366 HUF
7 985 HUF
7 223 HUF
6 842 HUF
5 953 HUF
5 572 HUF
4 810 HUF
4 810 HUF
4 048 HUF
4 810 HUF
4 048 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


A sorozat további képei:


Hasonló képek: